Back to top

Újabb hazai döntetlen

Publikálva: 2017, március 19 - 19:04
Gól nélküli meccset láthatott a tavaszi szezon legnagyobb számú hazai közönsége. Csapatunk zsinórban harmadszor játszott döntetlent hazai pályán, s ezzel továbbra is őrzi bajnoki veretlenségét az új arénában. A találkozó kevés helyzetet hozott, a szokás szerint fantasztikus közönség előtt mezőnyjáték folyt a pályán, amelynek pontosztozkodás lett a vége.

Slávik és Vida is felépült kisebb sérüléséből, így mindketten kezdőként kaptak helyet László Csaba csapatában. A meccs elején előttünk adódott több lehetőség, a második percben két pontrúgást is elvégezhettünk: Pačinda szabadrúgását újheggyel tornázta ki a kapuból Jakubech kapus, a védést követő szögletből viszont már nem alakult ki gólhelyzet. Kezdeti fölényünk után fokozatosan kiegyenlítődött a játék, a kapuk ennek ellenére nem forogtak veszélyben, mezőnyjátékot láthatott a mérkőzésre kilátogató hatezres nézősereg. A 28. percben Halilović tette próbára Slávikot, amikor egy távoli lövéssel kínálta meg kapusunkat. Kilenc perccel később pedig mi kiláthattunk majdnem gólt: Zsivkovics szabadrúgása azonban mindenki előtt elszállva hagyta el a játékteret. Az előre húzódó Huk, majd Šafranko is lemaradt a beadásról. Az első félidő legnagyobb helyzete is Šafranko előtt adódott. Šatka adta be a labdát, melyet csatárunknak sikerült is megszelídítenie, de Jakubech remekül zárta előtte a szöget, és a kapuba tartó labda útjába állt. Az első 45 perc nem hozott szemet gyönyörködtető játékot, a remek hangulatban lejátszott találkozón a szép futball helyett a küzdelem dominált.

Egyik edző sem érezte szükségét annak, hogy cserékkel próbálja felfrissíteni a csapatát, így a második játékrész nagyjából ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: továbbra is kemény mezőnyjáték folyt a pályán, ám végig sportszerű volt a küzdelem. Főként Davis bal oldali és Zsivkovics jobb oldali beadásaival próbálkoztunk, de kísérleteink meddőnek bizonyultak. A Nagyszombat sem tudta ránk erőltetni akaratát, a vendégek legnagyobb lehetősége a 66. percben adódott, amikor Halilović sorfal fölött elcsavart szabadrúgása ment nem sokkal a kapunk fölé. Aluku harcossága sem hozta meg számunkra a gólt, a fiatal albán játékosunk nem ismert elvesztett labdát, és ha kellett, bejátszotta az egész pályát. Az első cserére meglepően sokáig kellett várni, László Csaba mindössze tizenkét perccel a vége előtt változtatott először, kollégája még ennél is tovább várt, Miroslav Karhan csak a 87. percben cserélt. A játékban a vérfrissítés után sem állt be változás, a kapuk továbbra sem forogtak veszélyben. Egy nagy lehetőségünk még adódott a végére, amikor a 84. percben Ljubičić fejelhetett egy szöglet után szabadon, ám a fejes centikkel ment csak el a kapufa mellett, így gól nélküli döntetlennel zárult a megyei derbi.

Újabb döntetlent játszottunk hazai pályán, gólt azonban nem láthatott a 6008 fős közönség. Elsősorban a széleken vezetett támadásainkat ezúttal nem sikerült góllal befejezni. A bajnokságban tizedszer játszottunk döntetlent, legtöbbször az 11 csapatos mezőnyből. Most három hét szünet vár csapatunkra, jövő héten a világbajnoki selejtezők miatt szünetel a bajnokság, az azt követő héten pedig a Miava kilépése miatt leszünk „szabadnaposok”. Újabb bajnoki meccsre április 8-ig kell várni, amikor legnagyobb riválisunkat, a Slovant látjuk vendégül stadionunkban. A mérkőzésre már elővételben elkelt minden belépőjegy.   

Edzői értékelés:                  

László Csaba (DAC): „Az első félidőben volt néhány jó lehetőségünk, melyekből azonban nem találtunk a hálóba. Néhány játékosom csalódást okozott a mai találkozón. Dühít, hogy az ellenfél egy pontért jött, és azt sikerült is elvinnie tőlünk. Érdekes mérkőzés volt, ismét nagyszerű szurkolói kulissza előtt. Többet érdemeltünk volna az egy pontnál. Ki kell emelni Aluku teljesítményét, aki az egész pályát befutotta, és végig nagyon harciasan küzdött. Fel kell tenni a kérdést a többieknek is, rendben van-e, hogy egy 18 éves fiatal játékos a legjobb a csapatban. Ha feljebb akarunk kerülni a táblázatban, meg kell nyernünk az ilyen találkozókat, mint a mai. A rangadókon két helyzetből három gólt kell rúgni…”  

Miroslav Karhan (Nagyszombat): „Harcias mérkőzést láthattunk, amelyen az első félidőben a hazaiak előtt adódott több lehetőség, elsősorban pontrúgásokat követően. A második játékrészben már kiegyenlítettebb játék folyt a pályán. Örülünk, hogy nem kaptunk gólt ezen a remek hangulatú találkozón. Azt biztos, hogy innen nem lehet könnyen pontot rabolni, mert a szurkolók igazi fociünneppé teszik a DAC hazai mérkőzéseit.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies