
Az ausztrál Versenyfelügyeleti és Fogyasztóvédelmi Bizottság (ACCC) szerint a Google helyi vállalata nem közölte a felhasználókkal, hogy két beállítást is ki kell kapcsolni ahhoz, ha nem akarják személyes adataikat elküldeni a cégnek. A Google által nyújtott félrevezető információk szerint a felhasználók nem tudtak megalapozottan dönteni” – írta az ACCC a szövetségi bíróságnak benyújtott dokumentumban.
A hatóság szerint a cég megtévesztette a felhasználókatazzal, hogy csak akkor akadályozhatják meg helymeghatározási adataik begyűjtését, ha nem használják a Google Search és a Google Maps mobilalkalmazásokat. A Google szóvivője elmondta, hogy az amerikai technológiai vállalat felülvizsgálja az ACCC állításait, és együttműködik a hatóságokkal. Ez az első pere az ACCC-nek az olyan technológiai óriásokkal szemben, mint a Google, vagy a Facebook, de a hatóság elmondta, hogy további törvényi szigorítások várhatóak a magánélet védelme érdekében, valamint a tartalommegosztásokkal kapcsolatban.
Forrás: ma7.sk
Ezt már olvasta?

A 2025-ös Felvidék Arca szépségverseny győztese Varga Enikő lett
Szépség, érték és közösségi felelősség, ez mind együtt...

Színes gyerekprogramok a Csallóközi Vásáron
Az idei vásárban a legkisebbekre is gondoltak: változatos...