Így van ez a hatodik fordulót követően is, amikor vasárnap odahaza a táblázat utolsó előtti helyén álló kassaiakat fogadták. A mérkőzés első gólját ugyan a vendégek szerezték, sőt, még 2-1-nél is nálunk volt az előny, de a találkozón utoljára, mert a dunaszerdahelyi támadások sorra gólokat hoztak és már az első játékrész után 20-9 volt az állás.
A lelkes szurkolótábor ezután is eredményesen buzdította a sárga-kékeket, akik a második félidőben sem álltak le a gólgyártással, amibe kilenc dunaszerdahelyi játékos is bekapcsolódott. Juhos Kata 8 találatot jegyzett, míg Németh Brunczvik Nikolett 6 gólt lőtt. A lányok tehát behúzták a kötelező győzelmet odahaza, s így tíz ponttal továbbra is másodikak a galgóciak mögött.
Jövő héten viszont nehéz ellenfél vár a Prikler-csapatra, mert a tabella harmadik helyén álló stompfaiaknál vendégszerepelnek.
Dunaszerdahely-Kassa 36-20 (20-8)
Ezt már olvasta?
Dunaszerdahelyi sportcsoda: három év alatt a bajnoki címig jutott a Gaál Wrestling Team!
12 csapat közül bizonyult a legjobbnak a 2023-ban...
Európai TOP 20-ban a Dunaszerdahelyi Sakk Klub
Október 16–24. között a montenegrói Budva adott otthont a...