Back to top

Újabb eredményes szezon a dunaszerdahelyi teniszklub mögött

Publikálva: 2018, július 4 - 09:35
Véget értek a dunaszerdahelyi MBTK teniszklub csapatai számára a 2018-as nyári teniszszezon csapatversenyei.

"Három csapattal indultunk, a junior lányok a Nyugat-szlovákiai Tenisz Szövetség által szervezett junior ligában és a női 1. nemzeti ligában, míg a serdülő fiúk U14 a területi II.osztályban szerepeltek. A női ligában a tavalyi tapasztalatszerzés után bíztunk a jó szereplésben, amely egy kis szerencsével majdnem sikerült is. Egyedüli csapatként legyőztük a bajnok Nagyszombat csapatát, de sajnos játszottunk három döntetlent, amikor a játszma vagy játék aránya dönti el a mérkőzést. Így a háromból kettőt elveszítettünk. Ennek köszönhetően a dobogó helyett az 5. helyre estünk vissza" - tudjuk meg Pellérdi Zoltántól, a dunaszerdahelyi MBTK elnökétől.

A junior ligában a 8 csapatos mezőnyben elődöntőt játszottak, melyet nagy csatában Pőstyénben 4-3 - ra elveszítettek - döntő páros, harmadik játszma 8-10 -, igy a bronzért játszhattak, amelyet meg is nyertek.

"A serdülő fiúk is kitettek magukért, hisz a csapat fele kezdő teniszező volt. Ők a 8 csapatos mezőnyben 3 győzelemmel az 5. helyet érték el. Gratulálunk a csapatoknak, köszönjük a támogatást a szülőknek, a támogatóknak és Dunaszerdahely városának" - zárta beszámolóját a klub elnöke.

A csapatok tagjai

női és a junior csapat: Seres Petra, Juhász Lilla,Varga Linda, Králová Adriana, Sepešiová Alica, Fonód Lilla, Bugár Karolina. 

serdülő fiúk: Zsigárcsik Gábor, Zsemlye Bence, Czinege Richard, Stankó Arnold, Mészáros Balázs, Szászi László, Mészáros Dávid.

Eredmények
női 1. liga:
MBTK - Lieskovský TC   3-3
AŠK Skalica - MBTK      1-5
TC EMPIRE Trnava - MBTK  3-3
MBTK -ŠK PEPAS Slovenská Ľupča 6-0
TA Prešov - MBTK          5-1
MBTK - TK Kúpele Piešťany  3-3
ŠK ŠOG Nitra - MBTK     0-6

junior liga: 
TC Topoľčany - MBTK  2-5
TK Kúpele Piešťany - MBTK   4-3
MBTK - TK Slavia SPU Nitra   6-1

serdülő fiúk:     
MBTK - TC Veľké Kostoľany      5-1
TC Nové Zámky - MBTK             5-1
MBTK - TK Červeník                  0-6
TK Spartak Komárno - MBTK     3-3
MBTK - Veľké Uľany                 6-0
TK Slávia SPU Nitra - MBTK      3-3
MBTK - TK Ratufa Levice           4-2

 

 

Ezt már olvasta?

Címkék: tenis
Cookies