Back to top

Újabb csodás fotókiállítás a Gallery Nova termeiben

Publikálva: 2019, október 3 - 17:35
Szebbnél szebb fotók láthatók ismét a Gallery Nova kiállítótermeiben, ezúttal a Magyar Fotóművészek Világszövetsége Nemzet-közti Magyar Fotószalon című pályázatán kiválasztott felvételekből került fel 44 a galéria falaira.
Újabb csodás fotókiállítás a Gallery Nova termeiben

A megnyitó vendégeit és közönségét ezúttal Dagmar Madarásová, a Csallóközi Népművelési Központ munkatársa köszöntötte, mivel Jana Svetlovská, a központ igazgatónője munkaköri elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni.

Gútay László, dunaszerdahelyi városi képviselő, a nagymegyeri VMK igazgatója a Nagyszombati Önkormányzati Kerület, a Csallóközi Népművelési Központ és a Magyar Fotóművészek Világszövetsége nevében köszöntötte a megjelenteket a XIX. Nemzet-közti Magyar Fotószalon kiállításának megnyitóján. Mint elmondta, a galéria számára nagy megtiszteltetés, hogy mint az előző években, ezúttal is otthont adhat a rangos vándorkiállításnak, mely Dunaszerdahelyről Komáromba, Lévára, Naszvadra, Párkányba, majd Fülekre folytatja útját.

Köszöntőjében dicsérte a világszövetség munkáját, mely összefogja és képviseli az anyaországi és a határon túli magyar és magát magyarnak valló fotóművészeket, akiket csak a határ választ el, de a közös történelmük, a nyelvük, a hasonló társadalmi berendezkedésük miatt hasonlóan gondolkodnak a minket körülvevő eseményekről.

Nagy Tivadar, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke büszkén mondta el, hogy az idén már tizenkilencedik alkalommal kerülhet sor a kiállításra, és abban több felvidéki tag munkáit is láthatják az érdeklődők. Szavai szerint ebben az évben már 5 kategóriában lehetett nevezni: a hagyományos (általános színes, monokróm) mellett II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választásának 315. évfordulója kategória is szerepelt, a Kárpát-medence magyar népcsoportjainak élete, valamint a természetfotók, az ötödik kategória pedig a Játszunk címet kapta. Értékeléséből azt is megtudtuk, 112 alkotótól 1470 fénykép érkezett a pályázatra, ezekből választott ki a szakmai zsűri bemutatásra 289-et; köztük Szlovákiából 6 alkotó 22 fotóját. A Gallery Nova falaira ebből a válogatásból került fel 44 felvétel.

Az alelnök azt is elmondta, az idei év újra sikeres volt a felvidéki fotográfusok számára, bronzérmet vehetett át Toldi Zorán Érsekújvárból (7 képét választották ki a 289-es válogatásba), Horesnyik Ervin Bajtaváról, akinek 4 fotója került a válogatásba, Sedliak Pál pedig a Magyar Fotóművészek Világszövetsége oklevelét kapta.

A kiállításmegnyitót Madocsai Kardos Klaudia és Bazsó Horváth Zsuzsanna tanítványainak műsora tette meghitté.

A kiállítás október 20-ig tekinthető meg.

Felvételeink a megnyitón készültek.

(szöveg és kép: rovin)

Ezt már olvasta?

Cookies