A résztvevőket Gál Erik elnök köszöntötte, majd Ipolyság önkormányzata részéről Révész Angelika, az iskolaügyi, ifjúsági és sportszakosztály vezetője szólt pár méltató szót. A délelőtt és kora délután folyamán a tisztségviselők beszámolóit vitatták meg az egybegyűltek, majd ezt követte a pozíciókra jelöltek rövid bemutatása. A titkos szavazásra délután került sor, majd a szavazatszámláló bizottság kihirdette az eredményeket. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség elnöke Gál Erik lett ismét, ügyvezető elnöke pedig szintén Csémi Szilárd maradt. A mozgalomért felelős vezető Péter Dominika lett, a nevelési vezető pozícióját Schvikker Flóra tölti be, az új tagok toborzásáért és új cserkészcsapatok alakulásáért pedig Schvikker Alexandra felel a következő időszakban. Az Intéző Bizottság tagjai, akik az elnök és az ügyvezető elnök munkáját segítik a szervezet gazdasági és egyéb kérdéseiben, ők lettek: Antal Tamás, Hajdú Erika, Mártha Tamás, Pintér Miriam, Szeghő Sándor és Végh Balázs. A külföldi kapcsolatokért és más cserkészszövetségekkel való partneri kapcsolatokért Dudich Tamás lett az új felelős. A vezetőképzésért pedig az új ciklusban is Balogh Gábor felel.
„Gyermeknevelő és fiatalokkal foglalkozó szervezetként fontosnak tartom, hogy a vezetőség folyamatosan meg tudjon újulni, valamint azt, hogy annak tagjai között fiatalok is legyenek, akik újabb és újabb szemléleteket tudnak beemelni a szervezet munkájába, mert ez a garancia arra, hogy lendületesek maradjunk. A megválasztott vezetők önkéntesen vállalják azt, hogy a következő években munkájukkal tovább fejlesztik szervezetünket minden területen. Az elmúlt harminc év során cserkészszövetségünk mindenkori önkéntes vezetői olyan értékeket teremtettek, amelyekre méltán lehetünk büszkék: újraszerveztük mozgalmunkat, cserkészcsapatokat hoztunk létre, majd a korral haladva megújítottuk nevelési módszerünket, felülvizsgáltuk és újragondoltuk szervezeti struktúránkat. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt 30 év alatt töretlenül működhetett és továbbra is működhet a cserkészet nálunk. Ez az önkéntesség ereje, ez az, amire méltán lehet büszke minden vezetőnk. Ennek szellemében kívánok eredményes munkát az új vezetőknek, a leköszönőknek pedig köszönöm az elmúlt évek során szövetségünkbe fektetett energiájukat” – mondta Gál Erik, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség újonnan megválasztott elnöke.
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségről
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 1990. március 11-én alakult újjá, jelenleg közel 1500 tagot számlál. Az elmúlt három évtized alatt Szlovákia legnagyobb magyar gyermek- és ifjúságnevelő szervezetévé nőtte ki magát. Gyermekekkel és fiatalokkal egyaránt, heti szinten önkéntes nevelőmunkát folytat. Pár évvel ezelőtt önerőből átalakította nevelési módszerét, 2018-ban pedig megújította a Cserkész című havilapot tartamilag, külsőleg egyaránt. A cserkészcsapatokban hónapról hónapra több száz gyermek számára teszik lehetővé a játszva fejlődés élményét.
Felvételek és szöveg: SZMCS
Ezt már olvasta?
Kedden vár az év utolsó dunaszerdahelyi VándorLáss-estje
Különleges vendég, érdekes téma várja az érdeklődőket az...