Back to top

Új, rezidens parkolási rendszert vezet be a város

Publikálva: 2021, január 27 - 09:56
2021. június 1-jétől új rezidens parkolási rendszert vezet be az önkormányzat Dunaszerdahelyen, amelynek az egyik legfontosabb célja, hogy minden dunaszerdahelyi lakosnak lehetősége legyen a lakókörzetében normálisan és ingyenesen parkolnia. Erről kérdeztük dr. Hájos Zoltán polgármestert.
Új, rezidens parkolási rendszert vezet be a város

»Számos lakossági panasz érkezett hozzánk, miszerint lakhelyükön, a városi lakótelepeken nagyon sok az autó, s ha napközben elhagyják a parkolóhelyüket, akkor hazaérkezve nem találnak üres helyet, sok esetben idegen autók foglalják el azokat.

Köztudott, hogy több járási, és kerületi szintű városban problémát okoz ma a parkolás, ami nem is csoda, hiszen amikor a városi lakótelepeket kialakították az 1960–70-es években, akkor egy autót másfél lakásra számítottak. Mára persze ez az arány épp a fordítottja, sőt egy lakásra akár két–három autóval kell számolni. Ez azonban gondot okoz a parkolásnál.

Mindegyik önkormányzat igyekszik valamilyen módon orvosolni a megnövekedett parkolási gondokat. Mi 2021. júniusától olyan rendszert szeretnénk működésbe léptetni, ami eleve csökkentené a gépkocsik számát a lakótelepek parkolóiban, illetve az ott állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkező lakosoknak biztosítaná az ingyenes parkolást.

Első lépésként bizonyos kategóriájú autókat ki fogunk tiltani a lakótelepekről. Például a nagy teherautóknak, haszongépjárműveknek vagy furgonoknak egyáltalán nincs helye ott, pláne úgy, hogy azok sok esetben két-három parkolóhelyet is elfoglalnak.

Több lakosnak van lehetősége céges autóval járni, vagyis a sajátja(i) mellett céges autót is használ, ám ezek által is kevesebb a parkolóhely. A rendszer kialakításánál ezeken kívül még számos szempontot figyelembe véve június 1-jétől – egyhónapos türelmi idővel – elindítjuk az új parkolási rendszert.

Elsőként megtörténne a lakosok autóinak regisztrációja. Már nem papír alapú, hanem „virtuális”, a lakókörzetükre érvényes parkolókártyát kapnának, vagyis egy informatikai rendszerbe kerülnek. Nem kellene tehát semmilyen kártyát kirakniuk az autók szélvédői mögé. A folyamatra, a bejelentésre a lakosoknak a rendelet hatályba lépéséig fél év áll rendelkezésükre.

E rendszerben az állandó lakhellyel rendelkező dunaszerdahelyiek egy lakásra két rendszámra két ingyenes parkolási lehetőséget kapnak családonként a lakókörzetükben. Magyarán két rendszámot tudnak regisztrálni egy lakásra, ha az adott lakásban legalább két felnőtt személy lakik állandó lakhelyre bejelentve. Ezen felül azonban már fizetni kell majd az „ablak alatti” parkolásért. Vagyis ha valaki ragaszkodik az „ablak alatti” parkoláshoz, akkor a harmadik, negyedik autó után fizetnie kell majd. Aki viszont nem szeretne a harmadik, vagy a negyedik autó után fizetni, leparkolhatja az autóját az alternatív parkolóban, amely esetenként két-háromszáz méterre lesz a lakásuktól.

Az elsődleges cél, hogy elégséges parkolóhely legyen a dunaszerdahelyi lakosok számára. Akiknek pedig nincs állandó lakhelyük Dunaszerdahelyen, azokat arra sarkalljuk, hogy jelentkezzenek be állandó lakhelyre, vagy legalább létesítsenek a városi hivatalban átmeneti vagy adminisztratív lakhelyet. Átmenetit akkor, ha felmutatja, hogy ingatlan tulajdonosa vagy bérleti szerződése van. Adminisztratív lakhely esetén pedig az eddigi állandó lakhelyét megtartva a postánál egy fizetett szolgáltatást kér, amelynek az a lényege, hogy az állandó lakhelyéről átirányítja a postáját a megadott dunaszerdahelyi címére. Ennek alapján a városi hivatal adminisztratív lakhelyet fog számukra létesíteni – ők ezzel az igazolással regisztrálhatják az autójukat.

Akik átmeneti és adminisztratív lakhelyre jelentkeznek be, azok számára családonként, lakásonként egy-egy parkolóhelyet fog az önkormányzat ingyenesen biztosítami az adott lakókörzetben.

Tudni kell azt is, hogy ahol egy felnőtt él a lakásban, ott is csak egy ingyenes parkolás jár majd, tehát nem lehet két autót bejelenteni. Tehát ezek azok az alapok, amelyre a következő évben a rezidens parkolást fogjuk építeni. Mindezt természetesen megfelelő táblákkal, kifestéssel fogjuk jelölni, de ahogyan a lakosoknak lesz egy negyedéves türelmi idejük, úgy a városi cégnek is lesz arra negyed éve, hogy a parkolási jelzéseket a megfelelő módon megoldja.

Ez a rendelet nemcsak az éjszakai rezidens parkolást fogja szabályozni, hanem a városközpontban a nappali parkolási rendszert is. Lényegében két rész fogja külön szabályozni a nappali és az éjszakai parkolást is.

Ami újdonság, hogy a „ZŤP”, vagy a „ZŤPS” kártyákkal rendelkező személyek a nappali parkolásra szintén regisztrálhatják magukat a személyazonossági, az autópapírok, és az igazolvány felmutatásával, s így bekerülnek a rendszerbe az általuk megadott rendszámmal.

Emellett a nappali parkolásnál a zöld rendszámú autók is ingyenesen tudnak majd parkolni.

A változások kidolgozását segítette az a felmérés is, amelyben a lakosokat kérdeztük igényeikről. Ez is kellő alapot szolgáltatott az új parkolási rendelet elkészítéséhez. Ebben is nagyon sokan jelezték, hogy szeretnének a házuk előtt, közelben parkolni, s akár még hajlandóak lennénk fizetni is ezért. Bár még egyszer hangsúlyozom, az elsődleges szempontunk az, hogy a dunaszerdahelyi lakosok tudjanak rendesen és ingyenesen parkolni a lakókörzetükben, és azok fizessenek, akiknek nincs ott bejelentett lakhelyük.

Más városokban a hasonló rendszer bevezetése után 15–20 százalékkal csökkent az egyes lakótelepeken parkoló autók száma. Ráadásul mi Dunaszerdahelyen alternatív parkolókat is kialakítunk azoknak, akik vagy nem hajlandók bekerülni a rendszerbe, vagy kettőtől több autójuk van, amiért nem akarnak fizetni. Nekik lehetőségük lesz ingyenesen parkolni a kijelölt alternatív helyeken.

Tehát mindenképpen igyekeztünk körültekintően szabályozni az egész rendszert, oly módon, hogy elsősorban az állandó lakhellyel rendelkezők számára legyen elégséges parkolóhely a lakóövezetükben.

Az új rendszerből adódóan az önkormányzat számára világos lesz az is, hol lesz több parkolóhelyre igény, mint amennyi parkolóhely van most, így ebből is tudni fogjuk, konkrétan hány parkolóhellyel kell többet kiépíteni az egyes helyeken.

Dunaszerdahelyen az esti parkolóidő 18 órától reggel 8 óráig fog tartani, óránként 50 centet kell fizetni majd érte. Pénteken 8 órától vasárnap 18 óráig azonban nem kell majd parkolódíjat fizetni. Vagy, ha például péntekre esik a munkaszüneti nap, akkor már csütörtök 8 órától vasárnap 18 óráig nem kell fizetni. De karácsonykor, húsvétkor sem lesz fizetős a parkolás. Emellé a rendszerbe regisztrált dunaszerdahelyiek az első órában ingyenesen parkolhatnak hétköznaponkon is a lakótelepeken, illetve más rezidens parkolóövezetben, például ha meg kell állniuk egy ismerősnél.

Próbáltunk tehát figyelemmel lenni azokra az alkalmakra, amikor a család vagy a barátok látogatóba érkeznek, hogy ne kelljen számukra parkolódíjat fizetni egy-egy látogatáskor. Természetesen optimális megoldást nehéz találni, esetünkben is a gyakorlat fogja mutatni, mi lesz a jó megoldás. Szükség esetén módosítani is tudunk a parkolási rendszeren, ha szükséges akár szigorítani, illetve mérsékelni is. Mindenképpen egy újszerű, de főképp élhető rendszert akartunk kialakítani, ami a dunaszerdahelyi lakosok érdekét szolgálja.«

Lenti felvételek: Nagy Gyula

Ezt már olvasta?

Cookies