
Az AG Sport ligában elmúlt idény bajnoka, a Somorja B az V. ligában folytatja, Nagyudvarnok az idény közben lépett ki a bajnokságból, Hegyéte pedig egy osztállyal lejjebb jelentkezett be. Az V. ligából Szap-Nyárad és Nagymagyar csapati tértek vissza az AG Sport ligába. A bajnokságban 16 csapat indul, újoncnak a VII. liga bajnoka, az Alistál számít. A lebonyolítás nem változik, a csapatok 30 fordulót fognak játszani.
Ennél is nagyobb változások történtek a VII. ligában. Ahogy írtuk, Alistál feljutott az AG Sport ligába, és a VII. ligából senki sem esett ki. A magasabb osztályból csatlakozik az idény közben kijelentkezett, majd új csapatot indító Nagyudvarnok és szintén egy osztállyal lejjebb folytatja Hegyéte is. Ezúttal négy új csapat is indul a bajnokságban: Szap-Nyárad B, Medve, Királyfiakarcsa és az FC Roma Nagymagyar. Mivel a VII. ligába 18 csapat jelentkezett be, a klubok beleegyezésével a csapatok két csoportra osztódnak a földrajzi elhelyezkedés szerint, így kialakult észak és dél csoportja. Az alapszakasz során 18 mérkőzést játszanak, majd a táblázat két részre oszlik és rájátszást vívna. Az első 5 csapat a bajnoki címért 10 mérkőzést vív, a további csapatok a 6-9. helyért küzdenek. A klubok szintén megegyeztek, hogy a rájátszásba csak az egymás ellen elért eredményeket viszik tovább.
| AG Sport liga | |
| 1. | Felbár |
| 2. | Egyházgelle |
| 3. | Nagymagyar |
| 4. | Felsőpatony |
| 5. | Dióspatony |
| 6. | Szentmihályfa |
| 7. | Baka |
| 8. | Pozsonyeperjes |
| 9. | Ekecs-Apácaszakállas |
| 10. | Izsap |
| 11. | Nyékvárkony |
| 12. | Nagypaka |
| 13. | Szap-Nyárad |
| 14. | Balony |
| 15. | Csallóközcsütörtök |
| 16. | Alistál |
| VII. liga | Észak | Dél |
| 1. | Pozsonycsákány | Királyfiakarcsa |
| 2. | Sárosfa | Nagyudvarnok |
| 3. | Csallóköznádasd | Csallóközkürt |
| 4. | Nagyszarva | Csilizradvány |
| 5. | Béke | Szap-Nyárad B |
| 6. | Sárrét | Vásárút |
| 7. | Tárnok | Medve |
| 8. | FC Roma Nagymagyar | Hegyéte |
| 9. | Dióspatony B/Patonyrét | Padány |
Forrás: sportolunk.sk
Ezt már olvasta?
10 éremmel tért haza Brnóból a Gaál Wrestling Team
Szombaton a Gaál Wrestling Team csapata részt vett a...
Remek játék, magabiztos siker a bajnokkal szemben
A MOL Liga 3. fordulójában szeptember 24-én, szerdán a...