Back to top

Tündérkert – egy varázslatos nap

Publikálva: 2017, június 22 - 23:31
Csallóközi kis tündérek lepték el június 21-én a Golf játszóparkot „megülni” a nyári napforduló ősi ünnepét, ahol a tündérkavalkádot kreatív foglalkozások és érdekes programok várták.

Az Antal Ágota vezette Városunkért Polgári Társulás szervezésében megvalósuló eseményt Németh Éva és a Pántlika zenekar táncháza nyitotta, majd a kellemes nyári melegben érkező vendégek a Csallóközi Gyermek Néptánccsoport műsorát tapolhatták végig.

Hasonlóan nagy ovációt kapott a Dunaág Néptáncműhely műsora is, ahol az Aprók, az Ágacska Gyermek Néptáncegyüttes és a Dunaág Néptáncegyüttes lépett fel.

A színházi előadásokat a Fókusz Gyermekszínpad Ez egy ilyen nap című előadása, valamint a Csavar színház, vagyis Gál Tamás Arany János-feldolgozása, a Buda halála „biztosította”.

Érdekes színfoltot jelentett a P’andiciel rendhagyó divatbemutató is, amelyen varázslatos, meséből kilépett alakok sétáltak végig a képzeletbeli kifutón – gyerekkacagástól kísérve...

Estére a rituális tűzgyújtás következett Varga Mónika közreműködésével, ahol Nagy Iván etnográfus beszélt a Szent Iván-éji tűzgyújtás és tűzugrás helyi hagyományáról, kiemelve, hogy mindezt épp a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek tudós őrizte meg számunkra.

Az est fénypontja mindenképp Palya Bea és zenekara fellépése jeletette, illetve a koncert utáni tűzugrás, amellyel a régi csallóközi néphagyományt elevenítették fel...

Képgalériánk itt érhető el.

Ezt már olvasta?

Címkék: Tündérkert
Cookies