Back to top

Trianonra emlékeztünk

Publikálva: 2020, június 5 - 08:53
A trianoni békediktátum századik évfordulójáról Dunaszerdahelyen is több eseménnyel emlékeztek meg: harangzúgással, alapkőletétellel, jelképes autós felvonulással és gyertyagyújtással.
Trianonra emlékeztünk

Az emlékezés napjának első eseményeként a Sárga kastéllyal átellenben a közeljövőben elkészülő Összetartozás emlékművének alapkőletételére és az utókornak szánt időkapszula elhelyezésére került sor. A hétfős baráti társaság kedveményezésére többen kíváncsiak voltak, ott rögtönzött beszédben Hencze Attila és Patassy Sándor szólt a megjelentekhez. 

Az alapkőbe betonozott időkapszulába a személyes leveleken túl belekerültek az emlékmű tervei és az aznap megjelent újságok, köztük lapunk a Dunaszerdahelyi Hírnök is.

Röviddel ezután a Szent István téren az Új Egység Mozgalom kezdeményezte autós és motoros felvonulás résztvevői indultak el 16,30 órakor Párkány felé, hogy a két település között 100 kilométert megtéve hívják fel a figyelmet a méltatlan békediktátum máig ható következményeire. Az eseményen többek között felszólalt dr. Hájos Zoltán polgármester is, aki az egykori eseményeket idézte fel.

Miképpen Felvidék-szerte, úgy városunk templomaiban, így a Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomban, a sikabonyi Mindenszentek-templomban, a református és evangélikus templomokban, illetve a sikabonyi és a tejedi haranglábainál is megszólaltak a harangok 16,32-kor, hogy 100 másodperc harangzúgással emlékeztessenek az egykori Magyarország 100 évvel ezelőtti igazságtalan feldarabolására. Emellett a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtt is kihangosítással csatlakoztak a kezdeményezéshez.

A legtöbb érdeklődőt a Pázmaneum Polgári Társulás szervezte hagyományos gyertyagyújtás vonzotta: a rendezvényre a Trianon-kopjafához eddig ott még nem látott tömeg érkezett. 

Előbb Karaffa Attila, a társulás elnöke elevenítette fel a gyászünnepre érkezőknek, mit is jelent minden magyar ember szívében ez a nap, majd a Volner Nagy Melinda és a Dunaág néptáncműhely táncosai idézték meg énekben és táncban az elhagyatottság fájdalmát.

Ezt követően Hájos Zoltán polgármester szólt az emlékezők tömeghez. 

„Örülök annak, hogy ilyen szép számban megjelentünk a Trianon-kopjafánál. Sokan éreztük annak szükségét, hogy itt legyünk, és jelenlétünkkel is kifejezzük azt, hogy számunkra mit is jelent a nemzeti összetartozás. Együtt emlékezünk a 100 évvel ezelőtt megkötött, Magyarország számára szégyenletes dékediktátumra. Akkor Magyarország területének több mint kétharmadát elcsatolták, lakosságának több mint a fele pedig az országhatáron túl rekedt. (...) Sokan biztos elgondolkodtak, mi lett volna más, ha a nagyhatalmak nem ilyen békefeltételeket határoztak volna meg. Vajon milyen lenne a mi sorsunk. (...) Méltánytalanul büntették meg nemzetünket, az ország gazdaságát, kulturális örökségét tönkretették. 

Most azonban azon kell gondolkodjuk, hogyan maradjunk meg szülőföldünkön magyarként, hogyan tudjuk magyar közösségünket erősíteni. Ez nagy felelőssége a politikusoknak. Azt is mondjuk el innét, hogy nem alternatíva, hogy a magyar ember nem magyar pártokra szavaz. Igen, tudom, hiányzik az együttműködés, az összetartás, én mégis bízom benne, hogy a felvidéki magyar politikusok végre kijózanodnak, és keresni fogják az együttműködést, a kompromisszumot. Annak érdekében, hogy a felvidéki magyar embernek megteremtsék a parlamenti, politikai képviseletet. 

A történelmi tényeken nem tudunk változtatni. De ma kifejezzük az összetartozásunkat a Magyarországon, a Kártpát-medencében, illetve a nagyvilágban élő magyarokkal, itt Dunaszerdahelyen is” – fogalmazott a polgármester. 

Beszéde után A. Szabó László alpolgármester mondta el gondolatait

„Milyen legyen a jövőnk? Siratás vagy emlékezés? Gyász vagy életerő? Keserűség vagy elhatározás? Passzív rezisztencia vagy jövőképtervezés?

Mit tegyünk holnap, holnapután? Mi lesz itt tíz, húsz, száz esztendő múlva? Mit hagyunk hátra gyermekeinknek, unokáinknak? Lesz-e még valaha valódi összetartozás?

Minden tettünk és küzdelmünk csak akkor nyerhet értelmet, ha mi továbbra is magyarul leszünk emberek!” – fogalmazott az alpolgármester.

A beszédeket követően az emlékezők a Himnuszt énekelték el, majd elhelyezték mécseseiket a Trianon-kopjafa körül. Végül az YBS DAC fanklub tagjai rajzolták ki fáklyákkal a kezükben az egykori történelmi Magyarországot szétdaraboló trianon jelképes 100-as évszámát. 

(nagy, fotók: Nagy Attila és Nagy Gyula)

Ezt már olvasta?

Címkék: trianon
Cookies