Back to top

Továbbra is ingyenes marad a kutyák chipeztetése

Publikálva: 2019, február 20 - 21:03
A képviselők döntöttek arról, hogy március 15-től módosul a városunk területén tartott ebek egyedi elektronikus azonosító jellel vagyis mikrochippel való ingyenes ellátásáról szóló szabályzat.
Továbbra is ingyenes marad a kutyák chipeztetése

A chipeztetés körülményeinek módosításáról döntöttek tehát kedden a képviselők, amelyet a gyakorlat kívánt meg. „Dunaszerdahely az egyik első település volt Szlovákiában, amely magára vállalta a kutyák chipeztetésével járó költségeket, hogy megelőzze a kóborkutyák túlszaporodását a városunkban. Az önkormányzat ugyanis azoknak, akik megfizették az ebadót, ingyenesen biztosította a chipeztetését, akik így kutyaigazolványhoz is hozzájutottak” – tudtuk meg Hájos Zoltán polgármestertől.

A törvényhozók azóta kötelezővé tették a chipeztetést, de mindezt nem biztosította térítésmentesen az állam, így az önkormányzat továbbra is ingyenesen biztosítja a kutyák chipeztetését a dunaszerdahelyieknek, viszont a visszaéléseket is szeretnék megelőzni.

„Mivel az ebadót a hat hónapnál idősebb kutyák után kell fizetni, s ezután keletkezik az eb tulajdonosának díjmentesség a kutyájának chipeztetésére, viszont a 90 napnál idősebb kutyákra vonatkozik a bejenletési kötelezettség és a chipeztetés. Ezen körülmények fényében volt többek között szükséges módosítani a városi rendeletet. A képviselő-testület február 19-i ülésén úgy döntött, ha a tulajdonosok regisztrálják a hat hónapnál fiatalabb kutyájukat és azokat chipeztetik, akkor ennek költségeit a város visszatéríti. A visszatérítés viszont az adó befizetése után (ez a hat hónapnál idősebb korban) történik, az összeg nem az adóból kerül levonásra, mert erre a törvényi keretek miatt nincs mód, hanem visszautalásra kerül a polgárnak. A feltétel, hogy annál az állatorvosnál történjen a chip beültetése, amely szerződésben áll az önkormányzattal”- tudtuk meg a keddi ülést követően a polgármestertől.

Ezt már olvasta?

Cookies