Back to top

Továbbra is a bajnoki cím a cél

Publikálva: 2019, január 12 - 13:05
Szombaton elkezdte a téli felkészülést a DAC csapata is.
Továbbra is a bajnoki cím a cél

A sárga-kékek a többi Fortuna ligás csapatnál knéhány nappal később kezdték a felkészülést, hiszen a riválisaik már hétfőn találkoztak, de Hyballa mester szerint így is tökéletesen felkészülve fogják várni a februári kezdetét a szezon második felének.

A DAC edzője gratulált Bayonak a Celtic Glasgowba való szerződéshez, s újságírói kérdesre elmondta, még több játékos fog érkezni az elkövetkező napokban és hetekben Dunaszerdahelyre, de a jelenlegi keretből is meg tudják oldani a támadósor pótlását. Több alternatívát említett,s  mint kiemelte, Bayo is csak egy éve érkezett ismeretlenként, s most a klub legnagyobb igazolásává vált. Ez akár mással is előfordulhat a tréner szerint, aki a többi távozónak is sok sikert kívánt az új csapatuknál. Záhumenský kapcsán kérdésre válaszolva elmondta, nem gondolja, hogy keveset kommunikált volna a Csehországba távozó fiatallal.

Több játékos is elmondta, Bayo szerződése számukra is megmutatta, milyen lehetőségeket kínál a jó teljesítmény a DAC-ban, amelyet a focisták nyilatkozatai alapján Világi Oszkár is hangsúlyozott a játékosoknak tartott beszédjében.

Hyballa Herccel kapcsolatban elmondta, angliai klubja ugyan magához hívta, de bízik benne, hogy egy hét múlva ő is csatlakozik a csapathoz és továbbra is a DAC-ot fogja erősíteni. 

Tomáš Huk kérdésre válaszolva elmondta, a bajnoki cím a céljuk, hiszen remek feltételek adottak Dunaszerdahelyen, így a szezon alapján másban nem is gondolkodhatnak. Ľubomír Šatkától megkérdezték, nem gondolkodik-e átigazoláson, de a játékos azt mondta, ezen dolgokkal ügynöke foglalkozik, de semmilyen konkrét ajánlatról nem tud, s Dunaszerdahelyen akar továbbra is sikeres lenni.

Kalmár Zsoltot nem lepte meg Bayo távozása, hiszen remek szezont focizott, s természetesen nem zárta ki annak lehetőségét, hogy amennyiben Hyballa mester úgy kéri, akár előbbre is játszon a csapatban.

A sajtó számára fenntartott, nagyjából félóra után következett az ünnepélyes megnyitó, amely során Világi Oszkár klubtulajdonos, Jan Van Daele sportigazgató és Peter Hyballa vezetőedző is szólt a játékosokhoz. A vadonatúj öltözőben 23 játékos, köztük több újonc hallgatta figyelmesen az elhangzottakat. A magyar Csóka Dániel az angol Wolverhampton Wanderers gárdájával való együttműködés keretén belül érkezett kölcsönjátékra. A tizennyolc éves, remek bal lábbal rendelkező középső védő 2020 nyaráig marad Dunaszerdahelyen, továbbá a megállapodás része a DAC elővásárlási joga a fiatal játékos átigazolása esetén.

A sikeres fizikai és orvosi teszteket követően visszatért a csapathoz Lukáš Čmelík is, aki lehetőséget kapott arra, hogy meggyőzze Hyballa vezetőedzőt a képességeiről. Az Akadémia labdarúgói közül Nagy László, Kelemen Marko (tartósan), Sebastián GembickýMatúš Malý és Bari Krisztián (egyelőre a következő napokra) is a felnőttcsapattal kezdte meg a felkészülést.

Souleymane Kone tavasszal is a Csallóközben futballozik, a DAC ugyanis megegyezett a svéd Djurgårdens IF együttesével, így az elefántcsontparti védő a szezon végéig marad nálunk kölcsönben. A klubvezetés további erősítések leigazolásán is keményen dolgozik.

A felkészülés első napjai Slančík, Špiriak, Baumgartner és Bednár nélkül telnek majd, akik a huszonegy éven alatti válogatottal Törökországban edzőtáboroznak. Herc szintén hiányzik, őt anyaegyesülete, a Wolverhampton Wanderers hívott meg kéthétnyi edzésre. A fiatal középpályás a következő hét közepéig készül angol Premier League-ben szereplő csapattal, majd január 17-én tér vissza Dunaszerdahelyre.

Ahogyan az ismert, Vakoun Issouf Bayo a hét elején a Celtic Glasgowhoz igazolt, míg Timotej Záhumenský Karvinába távozott féléves vendégjátékra. A tavaszt Almási (Somorja), a hosszabb sérülés után visszatérő Černák (Nagymihály) és Rymarenko (Révkomárom) is kölcsönben tölti a több játéklehetőség miatt. Bajić jelenleg hazájában, Bosznia-Hercegovinában van próbajátékon.        

A DAC idei első edzésén részt vettek:

Macej, Jedlička, Száraz - Huk, Koštrna, Šimčák, Csóka, Šatka, Davis, Kone, Malý, Blackman, Vida K., Tretyakov, Kalmár, Vida M., Čmelík, Nagy, Divković, Bilenkyi, Kelemen, Gembický, Bari

Hiányzók:

Slančík, Špiriak, Baumgartner, Bednár - U21-es válogatott

Herc - január 17-én csatlakozik

Érkeztek:

Csóka Dániel - magyar, Wolverhampton Wanderers (kölcsönjáték), szül. 2000. április 4.

Malý Matúš - szlovák, DAC Akadémia, szül. 2001. július 11.

Nagy László - szlovák, DAC U19, szül. 2001. január 24.

Gembický Sebastian - szlovák, DAC U19, szül. 2001. április 25.

Kelemen Marko - szlovák, DAC U19, szül. 2000. április 29.

Távoztak:

Bayo (Celtic Glasgow), Záhumenský (Karviná, kölcsönjáték), Černák (Michalovce, kölcsönjáték), Almási (Šamorín, kölcsönjáték), Rymarenko (Komárno, kölcsönjáték), Bajić (próbajáték Boszniában)

Az edzői stáb:

Vezetőedző: Peter Hyballa

Pályaedzők: Admir Kozlić, Maik Drzensla

Kapusedző: Martin Raška

Erőnléti edző: Laura Stosno-Krohn

A DAC téli felkészülésének pontosított programja:

2019. január 12.: a felkészülés kezdete

2019. január 17., 18:00 ó: FC DAC 1904 - FC Slovan Galanta (szlovák 3. liga)

2019. január 19.: FC DAC 1904 - Soroksár SC (magyar 2. liga)

2019. január 23. - február 6.: törökországi edzőtáborozás, négy előkészületi mérkőzéssel

2019. január 26.: Lech Poznań (lengyel 1. liga) - FC DAC 1904

2019. január 29.: FC DAC 1904 - Esbjerg fB (dán 1. liga)

2019. február 2.: FC DAC 1904 - FK Csíkszereda Miercurea Ciuc (román 3. liga)

2019. február 4.: FC DAC 1904 - NK Olimpija Ljubljana (szlovén 1. liga)

2019. február 9.: FC DAC 1904 - SV Mattersburg (osztrák 1. liga)

2019. február 11.: FC DAC 1904 - ŠK 1923 Gabčíkovo (szlovák 3. liga)

2019. február 16., 16:00 ó: FC DAC 1904 - ŠK Slovan Bratislava (a Fortuna Liga 19. fordulója)

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies