„Ma további 130 tő rózsa került kiültetésre – három-három darab fajtánként –, mind Győry Szilveszter nemesítésének eredménye” – mondta el Harmanovsky Viktor, a városi zöldterületek felelőse. „Ezek a virágok mind a kert első részében lettek elültetve, tovább csinosítva a virágkertet, ugyanakkor később a kert hátsó részébe is telepítünk majd Márk Gergely rózsáiból. Igyekszünk folyamatosan szebbé varázsolni az egész ligetet, például a padok mellé is kerülnek még futórózsák. Napi szinten zajlik a gondoskodás, öntözzük a ligetet, vágjuk a virágokat, nyírjuk a füvet, hogy mindig szép legyen, ezzel is örömet szerezve a látogatóknak” – zárta szavait Harmanovsky mérnök.
Ezt már olvasta?
A kisebb településeken is működik a regionális autóbusz-közlekedés. A Nagyszombat megye által működtetett hívóbuszt tavaly több mint ezren vették igénybe
A közösségi közlekedés biztosítása a legkisebb...
Alacsony részvétel mellett egyértelmű igenek Dunaszerdahelyen
Szombaton, július 4-én országos népszavazást tartottak...