Lassan hiánycikk lesz Európában a vaj, amiről elsősorban a lecsökkent tejtermelés tehet. A szlovákiai élelmiszer-kereskedők és forgalmazók azonban nem tartanak attól, hogy eltűnik a vaj az üzletek polcairól.
Állításuk szerint a nálunk előállított vajmennyiséggel képesek kielégíteni a keresletet, valamivel rosszabb helyzetre számítanak karácsonykor. Viszont arra is figyelmeztetnek, hogy további áremelkedéssel lehet számolni és vaj ára átlépheti akár a 3 eurót. Tavaly a 250 grammos hazai előállítású vajat akcióban akár 1,50 euróért meg lehetett venni, jelenleg 1 euróval többet kell érte fizetni. Az import vajat tavaly még ennél is olcsóbban kínálták, így az akciós 250 grammos termékek akár 0,90 euróért is megvásárolható volt.
Bizonyos vajszállítmány kieséseket az üzletláncok képviselői elismertek, azonban szerintük a vásárlók így is gond nélkül hozzájuthatnak ehhez az árucikkhez a boltokban. „Az érzékelhető, hogy nincs a piacon elegendő mennyiségű vaj. A tejfeldolgozó üzemek csökkentik a leszállításra kerülő vaj mennyiségét, azonban így is fedezni tudjuk a vásárlóink igényeit"- közölte Martin Krajčovič, a Tesco üzletlánc szóvivője.
Hasonló cipőben járnak más hazai üzletláncok is, mint például a Billa, Kaufland, Lidl vagy a Metro. A csökkenő tejtermelés okait, s az ezzel kapcsolatos vajhiányt az orosz embargóval és tejkvóták megszüntetésével magyarázzák a szakemberek. A kvóták meghatározták, hogy az egyes tagországokban mennyi lehet az előállított tej mennyisége. A piacot elárasztó olcsó tej dömpingnek nem minden hazai gyártó tudott konkurálni, s fejőstehenek egy részét eladták, vagy vágóhidra küldték.
Szlovákia az említett folyamatok következtében elveszítette a fejőstehén állományának 10 százalékát. Jelenleg az unió a másik végletbe esett és tejhiánnyal küszködik, s ezzel az árak a történelmi csúcsokat verdesik. A szlovákiai gyártók vajtartalékai is visszaestek a múlt évhez képest. „Az idei év első 7 hónapjában az átlagos tartalékaik 110 tonnára tehetőek, míg 2016 hasonló időszakában 149 tonna volt"- ismertette Stanislav Voskár, a Szlovákiai Tejtermelők Szövetségének elnöke.
A vajbehozatal is 23 százalékkal csökkent, az idei év első felében ez 4700 tonna volt, míg 2016 hasonló időszakában ez a mennyiség 6000 tonna volt.
A fenyegető vajhiányt az is okozza, hogy egyre többen részesítik előnyben ezt a terméket az olcsóbb margarinokkal, növényi zsírok szemben. „A jelenlegi helyzetre a nyári időszak is rányomta a bélyegét, ugyanis ilyenkor csökken a tehenek tejelőképessége, valamint a tejnek is kevesebb a zsírtartalma" – magyarázta Jana Holéciová, a Szlovákiai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara szóvivője.
Az élelmiszeripari kamara szerint a szlovákiai gyártóknak kellene képessé válniuk, hogy megfelelő mennyiséggel lássák el a hazai boltokat. Ján Husák a Tatranské mliekarne cég kereskedelmi igazgatója attól tart, hogy a vajhiány leginkább a karácsonyi időszakban ütközhet ki. „Természetes, hogy a vajfogyasztásnak megvan a kulminációs időszaka, mint a karácsony, vagy a húsvét. Számításink szerint az év utolsó hónapjában növekedni fog a kereslet, a helyzet javulására előreláthatólag jövő januárban számíthatunk" –vélekedett Husák.
A Statisztikai Hivatal adatai szerint addig még 2016 júliusában a 125 grammos vajért 0,87 eurót fizetett a fogyasztó, jelenleg már 1,10 eurót kell érte fizetnie. A hazai boltokban vásárolt vajnak mindössze harmada készül idehaza, ezért a hazai piac extrém mértékben függ behozataltól. Az ár stabilizálása érdekében csökkenteni kell az importfüggőséget vélekednek a szakma képviselői, így is csak a téli időszak után csökkenhet a vaj ára.
Azonban a mostani drágulás kulcsfontosságú, előbb-utóbb tükröződni fog az élelmiszerek árában is, különösen az édességek és péksütemények lehetnek érintettek.
Az európai hiány több tényezőre vezethető vissza. 2015-ben az Európai Unió liberalizálta a tejpiacot, felszámolta a tejkvóta rendszert, ami az árak eséséhez vezetett. Az alacsony árak azonban érzékenyen érintették a tejtermelőket, többségük felhagyott a tevékenységével a megnövekedett adósságok miatt. Természetesen Brüsszelnek gyorsan reagálnia kellett, önkéntes termeléscsökkentést vezetett be, kompenzációt fizetett azoknak a gazdáknak, akik nem termeltek tejet.
Ezzel párhuzamosan a világ legfőbb tejtermelő államai közé tartozó Ausztráliában és Új-Zélandon kedvezőtlen volt az időjárás, így a 2016-os tejkínálat 0,4 százalékkal visszaesett.
A világ tejtermelésének nagy részét öt régió adja: az EU, az Egyesült Államok, Argentína, Új-Zéland és Ausztrália. Az import tejtermékek 80 százaléka innen származik.
Bár a csökkenés nem tűnik jelentősnek, viszont eközben a vaj iránti kereslet egyre nagyobb. A jelenség mögött az emberek egyre tudatosabb táplálkozása áll. Több tanulmány is cáfolta, hogy a vajnak olyan mértékben lenne köze a kardiovaszkuláris betegségekhez, mint korábban hitték. Emiatt egyre több háztartás tér vissza a növényi olajokról a vajra.
Forrás: gazdasag.sk
Ezt már olvasta?
Pályázat a Dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ új logójának megtervezésére
Kreatív vagy, és szeretnéd, hogy a te ötleted fémjelezze...
Hétvége a CINEMAX-ban (szeptember 27-29.)
Egy szlovák-cseh dráma a hét magyar szinkronos újdonsága...