Back to top

Tourinform nyílik júniusban a Fő utcán

Publikálva: 2020, június 12 - 08:13
Éves rendes közgyűlését tartotta június 11-én a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség – OOCR Žitný ostrov. A közgyűlést követően a tagok megtekinthették a Fő utcán júniusban megnyíló turisztikai információs irodát, látogatóközpontot is.
Tourinform nyílik júniusban a Fő utcán

A szervezet elnöke, Somogyi Gábor a dunaszerdahelyi termálfürdő igazgatója tájékoztatott az eseményekkel kapcsolatosan.

„Az éves rendes közgyűlés az előző évi tevékenységünkről szólt, vagyis hogy milyen dolgokat valósított meg idegenforgalmi szövetségünk tavaly. Tudni kell, hogy az OOCR egyik célja vinni a régió, illetve a régió szereplőinek jó hírnevét, valamint a régió által nyújtott látványosságok sokszínűségét a hazai és a nemzetközi idegenforgalmi kiállításokra. Ezekből 2019-ben is jónéhány volt – csallóközi régiónkat képviseltük így többek között Budapesten, Bécsben, Prágában, Ostraván és számos további cseh városban, valamint a pozsonyi kiállításon is jelen voltunk” – fogalmazott Somogyi.

Elmondta továbbá, hogy ezen tevékenységükhöz társul olyan propagációs anyagok elkészítése és gyártása is, amelyek a turizmust szolgálják, így regionális térkép, turisztikai térkép kialakítása, valamint egyéb, a helyi értékeket bemutató kiadványok megjelentetése. A Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség fő célja ugyanis azt elérni, hogy minél több vendég érkezzen a Csallóközbe akár belföldről vagy külföldről. Emellett pedig az is egyre fontosabb, hogy a helyi lakosoknak is információt nyújtsanak arról, hol lehet a szabadidőt hasznosan, szórakoztatóan és eredményesen eltölteni.

A tizenhat tagú szervezet – köztük az Észak-Csallóköz minden városa és néhány községe, továbbá a főbb turisztikai intézményt üzemeltető vállalkozások, beleértve például a Dunaszerdahelyi Thermálparkot, a nagymegyeri fürdőt, a Malkia Parkot, a Szlovákia Ringet, a Kukkóniát és még néhány egyéb szervezetet – eddig tagjain keresztül valósította meg elsősorban működését. 

Júniustól azonban Dunaszerdahelyen, a Fő utcán nyitnak turistainformációs pontot, látogatóközpontot.

„Eddig különösebb lehetőség nem volt hol megtalálni a szervezetünket, de a júniusi hónapban megkezdi működését első, az utca emberének is nyitva tartó irodánk, ami egyben látogatóközpont is lesz. Ezt egy olyan tourinformként, turisztikai információs irodaként kell elképzelni, amely nem csak a turistáknak, hanem a helyi lakosoknak is szól. Ez közvetlen a városháza tornyával szemben, a Főúton lesz megtalálható, illetve bárki számára elérhető” – jelezte Somogyi Gábor.

A Fő utcai látogatóközpontban bármely érdeklődő információt kaphat majd egyrészt a régió által nyújtott lehetőségekről, az aktuális programokról, illetve adott esetben jegyet is tud váltani majd ezekre, továbbá regionális emléktárgyakat tud vásárolni.

„Ez gyakran a helyiek számára is érdekes lehet, hiszen ha látogatóba mennek valahová, akkor van mit vinniük otthonról, ami a régiót szimbolizálja és képviseli. Igyekszünk tehát olyan helyi emléktárgyakat kiállítani és eladásra kínálni, amely nem csupán a turistáknak, hanem a helyieknek is érdekes lehet” – fogalmazott Somogyi Gábor.

A látogatóközpont megnyitásáról a későbbiekben részletesen tájékoztatunk majd. 

(na)

Ezt már olvasta?

Cookies