Back to top

Törökországi napló 7: Az utolsó előtti nap Belekben

Publikálva: 2022, február 1 - 21:11
A DAC hetedik törökországi összpontosítása lassan a végéhez közeledik. A keddi, tizedik nap az utolsó előtti, amit a sárga-kékek Belekben töltenek.
Törökországi napló 7: Az utolsó előtti nap Belekben

Az elmúlt nyolc év során hetedszer színesítette egy, a félhold országában abszolvált összpontosítás együttesünk felkészülését a szezon tavaszi felére. Mindössze tavaly folyt kizárólag hazai környezetben a munka. Ennek nyilvánvaló oka volt – a koronavírus-járvány.

Nem tudjuk összehasonlítani, milyen lett volna itt egy éve, ám a régebbi beleki tartózkodásunkkal összevetve láthatunk egy nyilvánvaló párhuzamot: most is sok csapat van itt Európa különböző szegleteiből, főleg a kontinensünk keleti részéből. Szálláshelyünkön, a Papillon hotelben a Topolya, az ukrán Olekszandrija, a Metaliszt Harkov, a Sahtyor Donyeck U19-es gárdája, az orosz Kubany Krasznodar vagy a kazah Turan küldöttsége is velünk lakik/lakott.

A felkészülés hétfői zárómérkőzését a Titanic hotelkomplexumhoz tartozó Mardan sportközpont második számú pályáján abszolváltuk a belgrádi Čukarički ellen. A főstadionban, amely a mögött a kapu mögött található, amelyre hétfőn Nikola Krstović elvégezte a tizenegyest, a mi mérkőzésünkkel egyidőben a Dinamo Kijev és a bolgár Ludogorec Razgrad csatája zajlott, és a másik irányba eltekintve is egy felkészülési találkozót láthattunk. Ott az Ahmat Groznij és az észak-macedón FK Shkupi találkozott egymással. Még így is csak valószínűleg a kis százalékát soroltuk fel azoknak a kluboknak, amelyek ebben az időszakban a török riviérán tartózkodnak.

Egyébként a már említett Mardan stadion egy igazi különlegesség, amely Antalya elővárosában, egy nagy mező közepén terül el. A 7500 ülőhelyes stadionban több meccset is rendeztek a 2008-as U17-es Eb keretén belül, többek között a döntőt is.

Térjünk azonban vissza csapatunkhoz, amely a Papillon hotel földszinti folyosóján van elszállásolva, lentebb pedig megnézhetik, milyen párosításban laknak a szobákon a játékosok. Mivel 23-an vannak az összpontosításon, a legidősebb közülük, Hahn János egyedül lakik.

Kružliak-Dimun
Malý-Veselovský
Andzouana-Moumou
C
iganiks-Verlinden
Nebyla-Vantruba
Muhamedbegovic-Balić
Bögi-Horváth
Njie-Sharani
Vera-Brunetti
Veszelinov-Krstović
Pinto-Andrezinho
Hahn

Ejtsünk pár szót röviden még a sárga-kékek programjáról. Hétfő este a mérkőzés után jött a közös vacsora, majd a csapattalálkozó és az orvosi stábunk felügyelete alatt végzett regeneráció. Kedden egy újabb edzéssel folytatódott az összpontosítás, és a gárda szerda délelőtt is a pályán gyakorol majd. Ezt követően már jön az összecsomagolás és a hazaút. Az érkezés tervezett időpontja nagyjából este nyolc óra körül lesz.  

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies