Back to top

Törökországi napló 5: Ismét két edzés

Publikálva: 2020, február 7 - 15:42
A csapattársakkal való közös felkészülésbe pénteken már Vida Máté is bekapcsolódott.
 Törökországi napló 5: Ismét két edzés

A törökországi Belekben abszolvált összpontosítás második részében járunk már, ám együttesünk nem lassít. A sárga-kékek teljes erőbedobással dolgoznak Törökországban, a csapat ma is két edzést csinált végig a Bellis hotel egyik pályáján.

A reggel ünnepi hangulatban telt. A mai születésnapos, Danylo Beskorovainyi nem úszta meg szárazon: az első edzés előtt a csapatársak az immár hagyományos hátbaveregetéssel gratuláltak neki, amit a Facebookon és az Instagramon is láthattak.

Jó hír, hogy a meggyógyult Martin Bednár újra a csapattal gyakorolt, és az új esztendőben először Vida Máté isegyütt edzhetett a társakkal. Elmondása szerint az NK Maribor elleni holnapi mérkőzésen elvileg pár percre pályára is léphetne. Van kevésbé jó hírünk is, mivel Milan Šimčák bokafájdalmai miatt kihagyni kényszerült mindkét mai gyakorlást. A délutánira elővigyázatosságból Kalmár Zsolt is szabadot kapott.

Az időjárás szintén változékony volt, több nap után végre elállt a szél és néhány órára a török napocska is megmutatta magát. Amikor viszont elbújt, bizony, rendesen lehűlt a levegő. Nekünk pedig nem marad más, mint abban bízni, hogy a szlovén bajnokcsapat elleni találkozó jobb feltételek között kerül megrendezésre, mint a Crvena zvezda elleni szerdai.

dac1904.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Vida Máté
Cookies