Az U10-es korosztályos Talentos lányok kiválóan szerepeltek a kezdetektől a nemzetközi tornán, a 3.számú csoportjukban mind az öt ellenfelüket legyőzték és a cseh, német, magyar csapatok elleni mérkőzéseken 99:30-as gólarányt értek el.
Ezt követte előbb vasárnap délelőtt 10 órakor a negyeddöntő, ahol a Talentos lányok a cseh Sokol Písek ellen győztek magabiztosan, 17:6 arányban, majd délután nem sokkal három óra előtt ismét egy hazai csapatot, a Slavoj Žirovnicét kellett legyőzni a döntőbe jutásért. Sikerült is a dunaszerdahelyieknek, s miután 16:12 arányban diadalmaskodtak, így Húsvéthétfőn reggel nyolc órakor az ugyancsak hibátlan mérleggel rendelkező szigetszentmiklósiakkal játszhattak.
A dunaszerdahelyiek a magyarországi ellenfelüket sem kímélték, 8:4-es félidő után a második játékrészben is csak négy gólt engedtek az ellenfelüknek, így veretlenül tornagyőzelmet ünnepelhetnek. Gratulálunk!
A csapat összeállítása:
Alföldy Anna Rebeka
Dórák Amina Annamária
Fehér Réka
Kázmér Emese
Kohút Réka
Mészáros Anna
Németh Réka
Németh Lilla
Németh Evelein
Puhaová Katarína
Szelle Lilianna
Ezt már olvasta?
Nemčík Milán: Büszkeséggel tölt el, hogy a várost képviselhetem a hazai és a nemzetközi versenyeken
Nemčík Milán a dunaszerdahelyi Középfokú Sportiskola...
Európa- és világbajnoki érmeket szereztek az IPPON Karate Klub versenyzői
Elképesztően sikeres hétvégét zárt a dunaszerdahelyi...