Back to top

Tomislav Maric: Még élnek az álmaink

Publikálva: 2016, április 26 - 18:49
Tomislav Maric értékeli a szombati DAC-Zólyombrézó (1:0) bajnoki találkozót, illetve előretekint az előttünk álló időszakra. Vezetőedzőnkkel a mai edzés előtt beszélgettek.
Tomislav Maric: Még élnek az álmaink

 Röviddel a Zólyombrézó elleni találkozót követően azt mondta, hogy elégedetlen volt az első félidőben látottakkal. Mivel nem volt elégedett, illetve mit mondott a játékosoknak a félidei szünetben?

„Úgy gondolom, hogy az első félidőben nagy problémát okozott átjutni a középpályán, hosszú labdákkal próbáltunk a vendégek védelme mögé jutni, de a lepattanókat sem mi szereztük meg. Nem használtuk ki jól az üres területeket, támadásban túl gyorsan elvesztettük a labdákat, és a vendégek nem siettették a támadásokat, megbecsülték a labdát. A párharcokba sem mentünk bele kellő intenzitással. A második félidőre változtattunk: lecseréltük Branislav Ľuptákot, akinek már a mérkőzést megelőzően gondjai voltak a combjával. Helyette Horváth Bélát küldtem pályára, és több kisebb változtatást is eszközöltünk, áttértünk a 4-1-4-1-es felállásra. Ezek által már jobb teljesítményt nyújtottunk a második játékrészben, és azzal, hogy elkezdtük begyűjteni a lepattanókat, egyre jobban játékba lendültünk. A második félidőben a testbeszédünk is megváltozott: nyilvánvalóan látni lehetett a játékosokon, hogy mindenképpen meg akarják nyerni az összecsapást. A párharcokba is agresszívebben mentek bele, és a támadásbefejezésekben is következetesebbek voltak. Ezek által jöttek a gólhelyzetek, és sikerült megszereznünk a hőn áhított vezetést is. Amit azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy megint egy nagyon fiatal csapattal léptünk pályára, melynek az átlagéletkora 23,5 év volt. Ezért természetes, hogy néhány támadást elsiettünk, hiányzott a nyugalom, azonban a srácok második félidei teljesítményével már teljesen elégedett voltam. Nagyon fontos, hogy képesek voltak reagálni, változtatni a gyengébb első félidő után.”

Egy héttel a Trencsén elleni találkozó után ismét egy emlékezetes estét élhettünk át a stadionunkban - ezúttal nemcsak a győzelem miatt, hanem mert ez volt a régi stadionban lejátszott utolsó mérkőzés. Hogyan élte meg a lefújás utáni pillanatokat?

„Már a Trencsén ellen is fantasztikus volt a hangulat. A csapat remek teljesítményt nyújtott, és az estét sikerült egy győzelemmel megkoronáznunk. Az utolsó hazai összecsapáson a szurkolók még feljebb fokozták a hangulatot. Ez már az első félidőben is érezhető volt, amikor is a csapatnak problémái voltak, de a szurkolók hajtottak minket előre. A második játékrészben, főleg a győztes találat megszerzése után tarthatatlanok voltak a drukkerek, és a lefújást követő hangulat pedig egyenesen fantasztikus volt. Mindenki láthatta, hogy mekkora lehetőség rejlik a dunaszerdahelyi szurkolókban, milyen szenvedélyesek, és szerintem már mindannyian nagyon várjuk az új stadion elkészültét, ahol még jobb lehet a hangulat.”

Legközelebb a kiesés ellen harcoló aranyosmarótiakhoz látogatunk. A táblázat alján lévő többi csapat ellen is láthattuk, mennyire nehezek ezek a mérkőzések. Az utolsó hét idegenbeli összecsapásunkon csak két pontot szereztünk, legutóbb tavaly októberben, Szenicén sikerült győznünk. Mit kell tennünk annak érdekében, hogy javítsunk a statisztikán?

„Már a múlt héten is elmondtam: a szezon olyan fázisához érkeztünk, amikor mindegyik találkozó nagyon nehéz. Sok mindenért folyik még a harc: a bajnoki címért, az európai kupaszereplést biztosító helyekért, a kiesés elkerüléséért. A táblázaton elfoglalt helyezésük ellenére az aranyosmaróti egy jó csapat, amiről az őszi mérkőzés is tanúbizonyságot tett, amikor is kettő-egyes vereséget mértek ránk. Megpróbálunk a saját játékunkra összpontosítani, és három pontot zsákmányolni.”

Négy mérkőzés maradt az idényből. Hány ponttal lenne ezekből elégedett? Két ponttal állunk az európai kupaszereplést biztosító negyedik hely mögött, gondolatban elkalandozik néha Európa felé?

„Ha ránézünk a tabellára, azt láthatjuk, hogy még élnek az álmaink. Mindannyian azt kívánjuk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a fennmaradó mérkőzésekből, ugyanakkor mindig csak a soron következő összecsapásra szabad összpontosítanunk. Ahogy már mondtam: nagyon fiatal csapatunk van, és jelenleg csak az aranyosmaróti összecsapás jár a fejemben. Erre összpontosítunk, és mindent alárendelünk annak, hogy sikerüljön három pontot szereznünk.”  

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Tomislav Maric