Back to top

Tomislav Maric: Jól halad a felkészülés

Publikálva: 2016, január 22 - 10:58
A vezetőedző elégedett a téli felkészüléssel.

Második hete tart a téli felkészülés. Sikerült elvégezni a betervezett munkát?

„Jól halad a felkészülés. Nagyon sokat dolgoztunk az erőnlétünkön, kemény futáson alapuló edzésegységeket abszolváltak a játékosok, melyek nagyon intenzívek voltak. Most még kétszer edzünk naponta, majd lezárul a felkészülés első szakasza.”

A csapat hat napot töltött Észak-Csehországban, ahol nyolc edzést és egy felkészülési mérkőzést abszolvált. Mennyire elégedett az edzőtáborral?

„Nagyon elégedett voltam. Színvonalas hotelben laktunk, az ottani emberek kedvesek voltak, lesték minden kívánságunkat. Az időjárással is szerencsések voltunk. Bár hideg volt, de csak az utolsó napon havazott. Ilyen szempontból is minden rendben volt. Nagyon jól dolgozhattunk, és ott is voltak futáson alapuló edzésegységek. A felkészülés során azonban az a legfontosabb, hogy lényegében megúsztuk a sérüléseket. Van pár kisebb sérülés, de ez teljesen normális egy felkészülés során. Mindent egybevetve elégedett vagyok az edzőtáborral és a mérkőzéssel is. Ahogy azt már mondtam, figyelembe kell venni, hogy kilenc napja edzettünk a találkozó előtt, és a srácok erős edzésegységeket teljesítettek. Ennek ellenére a játékosok jól teljesítettek egy jó képességű csapat, a Jablonec ellen.”

Kisebb sérüléseket említett, a Jablonec ellen Straka, Davis és Štepanovský sem állhatott a rendelkezésére. Milyen a jelenlegi helyzet a csapat egészségügyi állapotát tekintve?

„Eddig elkerültek minket a súlyosabb problémák. Ez jó dolog, és remélem, így is marad. Egyedül Peter Štepanovský jár még rehabilitációra, de az ő gyógyulási folyamata is remekül halad, és szerintem hamarosan csatlakozhat a csapathoz. Brane (Branislav Ľupták) és Pači (Erik Pačinda) küszködnek kisebb sérülésekkel, de ahogy mondtam: ez teljesen normális egy felkészülés során. Mindent egybevetve elégedettek lehetünk.”

Az U19-es együttesünk két tagja, Roman Kollár és Slavomír Pagáč is együtt gyakorol a felnőttekkel. Milyen esélyekkel indulnak ezek a játékosok a csapatba kerülésért?

„Roman Kollár már hosszabb ideje, két-három hónapja edz velünk. Nagy tehetség, akinek sok jó tulajdonsága van. A másik U19-es futballista, Pagáč is velünk kezdte meg a felkészülést. A terv az, hogy minél jobban felkészítsük őket a profi labdarúgás világára azzal, hogy velünk edzenek. A fejlődésük majd megmutatja, milyen gyorsan képesek adaptálódni a felnőtt labdarúgásba. A fiatal játékosoknak az a fontos, hogy minél többet játsszanak, rutint szerezzenek - ezért az a terv a fiatalokkal, hogy velünk edzenek, de hétvégenként a saját korosztályos csapatukban lépnek pályára.”

Mi a helyzet a három próbajátékossal, akik az edzőtábor után távoztak a csapatból?

„Rendben voltak a dolgok, de pillanatnyilag nem igazoljuk le őket, tehát már nem edzenek velünk.”

Várhatóak még új játékosok? Szóba került például a kassai Tomáš Huk…

„Sok név merült fel, de a beszéd helyett inkább cselekedni kell. Normális dolog, hogy körülnézünk a piacon, hiszen azt szeretnénk, hogy a csapat folyamatosan fejlődjön, javuljon. Normális, hogy keressük azokat a játékosokat, akik teljesítményükkel és emberileg is passzolnának a csapatba. Sok név merült fel, de én nem szeretném ezeket kommentálni.”

Szombaton egy újabb edzőmeccs következik, méghozzá a DAC B együttese ellen. Mik a tervei a mérkőzésre vonatkozóan?

„A főedzőnek ez egy szép találkozó, hiszen minden játékost - az első és a második csapat tagjait is - egyszerre láthat. Mindkét oldalról egy presztízsösszecsapásra számítok, és meglátjuk, mit mutat meg a mérkőzés. Nagyon fontos, hogy megússzuk a sérüléseket, ne történjen semmi rendkívüli, de természetesen ezen a találkozón mindenki megmutathatja magát.”    

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Tomislav Maric
Cookies