Back to top

Tomislav Maric: Az előkészítő fázisban elkövetett hibákra fizettünk rá

Publikálva: 2016, március 17 - 06:05
Tomislav Maric vezetőedzővel beszélgettünk a kupavereség (Zsolna-DAC 3:0) okairól.

Miben látja a Zsolnán elszenvedett háromgólos vereség okait?

„Úgy gondolom, hogy egy-két góllal nagyobb arányú vereséget szenvedtünk a megérdemeltnél. Szerintem nekünk is megvoltak a helyzeteink, hogy lőjünk egy-két gólt. De a vereségünk fő oka az volt, hogy az előkészítő fázisban sorozatosan hibákat követtünk el, és a zsolnaiak gyors ellentámadásokat vezethettek. A másik fő okot a rögzített játékhelyzetek elleni védekezésben látom, hiszen a második és a harmadik gólt is így kaptuk, a srácok nem fogták jól az ellenfél játékosait, és máris három-nullára vezettek a hazaiak. A meccs fordulópontja lehetett volna az első félidőben kidolgozott két, és közvetlenül a második játékrész megkezdése utáni helyzet. Ezek nagy lehetőségek voltak, és szerintem ha sikerült volna kiegyenlítenünk 1:1-re, akkor más mederben folyt volna a mérkőzés. Dühítő, hogy kiestünk, és minden szomorúak vagyunk, de tovább kell mennünk, és rápihennünk a Nagyszombat elleni összecsapásra.”

Mindkét csapat számos lehetőséget dolgozott ki a mérkőzés során. Hogyan látja az edző az ilyen meccset, ahol ennyi helyzet van?

„Őszintén szólva, nem igazán szeretem, amikor az ellenfél ennyi gólhelyzetet dolgoz ki ellenünk. Ahogy azt már elmondtam: abból fakadtak a zsolnai helyzetek, hogy a támadásaink során hibáztunk. Természetesen ha egy-nullás, vagy akár kettő-nullás hátrányban vagy, akkor jobban kinyitsz a gólszerzés érdekében, ezáltal fellazul a védelem, és az ellenfél kedvére kontrázhat. A labdavesztés után nem zártuk le jól az üres területeket.”

A szezon hátralévő részében tehát vissza kell zökkennünk a bajnokság menetébe. Már szombaton itt az idei első rangadó, amelyen Nagyszombatba látogatunk. Hogy néz ki a program, és tervez-e változásokat a kezdőcsapatot illetően?

„Ma regeneráció szerepelt a programban, holnap és pénteken pedig edzünk. Ami a kezdőcsapatot illeti: először is meg kell néznünk, hogy érzik magukat a srácok, kik sérültek, és majd elválik, ki lesz a szombati kezdőcsapat tagja.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Tomislav Maric
Cookies