Back to top

Tomáš Tujvel: Pályafutásom nagyon jó időszakát élem

Publikálva: 2016, február 13 - 06:12
A DAC egyik legtapasztaltabb játékosa, a 32 éves kapus Tomáš Tujvel pozitívan értékeli a téli felkészülés eddigi menetét és bízik benne, hogy a tavaszi folytatásnak erősebb csapattal vágunk majd neki.

„Pályafutásom során már több ilyen edzőtábort és felkészülést is abszolváltam. Úgy gondolom, mindegyikünk ugyanúgy éli meg ezeket a napokat, mindenki elégedett lehet. Szép időnk van, bár ideérkezésünkkor két napig erős szél fújt, nem volt kellemes úgy edzeni. Aztán viszont javult az idő, és a mérkőzéseket is kellemes klímában játszottuk. Sokkal hosszabb edzőtáborozásokhoz voltam szokva, így ez a mostani kilenc-tíz nap teljesen rendben van. Ami az eddigi két törökországi edzőmeccset illeti, az első mérkőzés első félidejében megmutattuk, hogy játékosságban is már jó szinten vagyunk.

A második játékrészben, nagyjából a 60. perctől azonban kicsit visszavettünk a tempóból. A tegnapi összecsapás megmutatta, hogy azok a játékosok is képesek jól teljesíteni, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Nem volt egy egyszerű meccs, mivel az ellenfelünk is nagyon jól játszott. Pillanatnyilag remekül érzem magam, pályafutásom egyik nagyon jó időszakát élem, és Dunaszerdahelyen is kiválóan érzem magam. Meglátjuk, hol folytatom majd. Bízom benne, hogy a csapat erősödött, egyre feljebb lépkedünk majd a táblázaton, és javítunk a jelenleg elfoglalt ötödik helyezésünkön,” mondja bizakodva a csapat egyik erőssége Tomáš Tujvel.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC, Tomáš Tujvel
Cookies