Előadások a hulladékgazdálkodásról, a környezet megóvásáról, már hagyományosnak mondható virágültetés az óvodások segítségével a katolikus templom szomszédságában. A közösséget megmozgató programként a Jesenský utcai játszótérre és az állomás előtti parkba invitálták az önkénteseket, hogy segítsenek tisztábbá varázsolni városunkat.
Már reggel elindult a programsorozat, ekkor Gróf Nikolas, a városi hivatal környezetvédelmi alosztályának munkatársa tartott több előadást a Vámbéry Alapiskola diákjainak. A szakember a hulladékgazdálkodás fontosságát hangsúlyozta, városunkat érintő adatokat is felsorolva. A hulladék osztályozását kiemelve válaszolt a diákok és a tanárok felvetésére is, majd munkaköréről, mindennapos teendőiről számolt be röviden az érdeklődő diákoknak.
Ezzel még nem ért véget a programsorozat, további tevékenységeken keresztül is igyekezett városunk vezetése rávilágítani a környezetvédelem fontosságára.
-rovin-
fotók: Rózsár Vince, Nagy Gyula
Ezt már olvasta?
Pályázat igazgatói tisztség betöltésére - Csaplár Benedek VMK
Dunaszerdahely Város a Szlovák Köztársaság Nemzeti...