Back to top

Több mint 10 millió euróba kerül a januári népszavazás

Publikálva: 2022, november 10 - 06:00
10,4 millió eurót különített el szerdán a kormány a januári népszavazás megrendezésére, ebből 8,7 milliót a belügyminisztérium, 1,6 milliót pedig a Szlovák Statisztikai Hivatal számára. A költségek egy részét, 5 344 161 eurót még az idei költségvetésből fedezik, a maradék 5 134 262 euró a 2023-as állami költségvetést terheli – közölte a belügyminisztérium.
Több mint 10 millió euróba kerül a januári népszavazás

A pénz nagy részét a népszavazási bizottságok tevékenységére, elektronikus kommunikációjának költségeire és tagjainak jutalmazására fordítják, továbbá a szavazólapok és a népszavazási tájékoztatók kinyomtatására, a postai úton való szavazás biztosítására, a szavazóhelyiségek kialakítására és felszerelésére, valamint a közbiztonság biztosítására. A Statisztikai Hivatal például az adatok feldolgozásának költségeire kapja a pénzt.

A kormány által jóváhagyott anyag tartalmazza a népszavazás megszervezésében részt vevő állami, járási és helyi önkormányzati hivatalok feladatait és a határidőket, például a nyomdai anyagok elkészítésére és kézbesítésére vonatkozó időpontokat.

A népszavazást a Smer-SD és más ellenzéki pártok kezdeményezték, a szavazók arról dönthetnek 2023. január 21-én, egyetértenek-e azzal, hogy népszavazás útján vagy parlamenti határozattal lerövidíthető legyen a választási ciklus.

(TASR/Felvidék.ma)

Ezt már olvasta?

Cookies