Back to top

Több millió euró a várak és műemlékek felújítására

Publikálva: 2022, július 17 - 12:48
Natália Milanová kultuszminiszter sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az Európai Unió pénzforrásaiból 8,2 millió eurót igényelnek várak és műemléképületek felújítására. Újdonsága a projektnek, hogy ezúttal a munkálatokat a marginalizált közésségek, azaz a romák közreműködésével valósítják meg.
Több millió euró a várak és műemlékek felújítására

A tárcavezető kijelentette, hogy a pénzösszeget már a közeljövőben igényelni fogják. „Ez a projekt más formában valósul meg, mint az előző projektek, amelyekben munkanélküli személyekkel dolgoztunk együtt. A várak és műemlékek felújításánál, újjáépítésénél főleg romákat alkalmazunk majd” – pontosította.

Hozzátette, a pénzforrások biztosítása a belügyminisztériummal együttműködve történik és a felújítandó építmények kiválasztásánál figyelembe vették az úgynevezett romaközösségek atlaszát.

„Ezzel tulajdonképpen az ország, Szlovákia érdekeit is szolgáljuk, de ugyanakkor a romaközösségeket is segítjük” – nyomatékosította a miniszter asszony.

Natália Milanová továbbá elmondta, hogy a projekttel 2022 és 2023 között a romaközösségek tagjai a felújítási munkálatok minden területén munkalehetőséghez juthatnak. Dolgozhatnak kétkezi munkásként, de akár a magasabb pozíciókban is. A projekt során 20 vár és műemlék felújítását tervezik és 480 személy foglalkoztatásával számolnak.

„Feltétel, hogy az alkalmazottak 60 százaléka roma legyen” – hangsúlyozta.  A dolgozók száma pedig a felújítandó objektumok nagyságától függ, egy fél hektáros területen 15 személyt, fél hektárosnál nagyobb területen 30 személyt alkalmaznak majd.

Jana Minarovičová, az Integrált Területi Operatív Program részlegigazgatója elmondta, hogy a kérvényeket július 26-ig lehet benyújtani, ugyanakkor egyszerűsítették a kérvények benyújtásának folyamatát és tájékoztató összejöveteleket is tartanak ezekkel kapcsolatosan. Minderről a tárca honlapján is közzé tesznek lényeges információkat. Az érdeklődők elektronikus formában jelentkezhetnek. A projekt finanszírozása az Emberi Erőforrás Program keretében történik, amelyet kifejezetten a romaközösségek megsegítésére hoztak létre.

Forrás: felvidek.ma

Ezt már olvasta?

Címkék: támogatás
Cookies