A Szakolca elleni szombati győztes meccs volt a DAC 865. találkozója a legfelsőbb bajnokságban. A 865 összecsapás 865 helyezést jelent. És ebből a 865 helyezésből mindössze 17 alkalommal álltunk a táblázat élén! Tavasszal ez a szám még jelentősebben alacsonyabb, a szezon tavaszi felében kiharcolt jelenlegi első pozíciónk mindössze a negyedik ilyen a klub élvonalbeli történelme során.
1990/91: 3 forduló
Legelőször az 1990/91-es idény 25. fordulóját követően álltunk az éllovas pozíciójában. Akkor a föderális bajnokságban a Sparta vagy a Slovan is csak a hátát nézte a Szikora György vezette együttesnek. 30 fordulós volt a pontvadászat, még a 26. és a 27. játéknap után, tehát három körrel a vége előtt is mi voltunk az elsők! A legutolsó három összecsapáson azonban csak egy pontot szereztünk, ami a kiélezett harcban végül csak a 4. helyre volt elég.
2019/20: 1 forduló
28 hosszú évet kellett várni a pillanatra, hogy a DAC ismét az első liga első helyén álljon. Ez a 2019/20-as idény 2. fordulója után történt meg, amikor is Peter Hyballa vezette az együttest. Tényleg csak kis időre élvezhettük a helyezést, mert az említett szezonban az volt az egyetlen alkalom, amikor vezettük a mezőnyt. Végül a harmadik helyre futottunk be.
2020/21: 11 forduló
Eddig 2020 őszén álltunk a legtovább a tabella élén. Akkoriban rekordrajtot vett a csapat, az első nyolc meccs mindegyikét megnyerte, ennek köszönhetően pedig Bernd Storck irányítása alatt nemcsak a nyitómérkőzés után, hanem a 3-tól a 12. fordulóig is vezettük a tabellát. Az idény végén megszereztük a klub eddigi második és utolsó ezüstérmét.
2022/23: 2 forduló (eddig)
A 16. szám a jelenlegi szezon 3. fordulójához köthető, amikor is egy ponttal vezettünk a Slovan előtt. Ugyanez a helyzet ismétlődött meg a legutóbbi hétvégén is, a 21. fordulót követően. Adrian Guľa vezetőedző védencei egypontos előnnyel állnak a tabella élén az égszínékek előtt, ami azt jelenti, hogy 32 év után vagyunk ismét éllovasok tavasszal.
dac1904.sk