Az 1985/86-os szezontól szerepel csapatunk az országos élvonalban. A DAC jelenleg 22. idényét tölti az 1. ligában, eddigi 663 bajnokink mérlege 210-160-293, 744:982-es gólarány mellett.
Mint ismeretes, a stadionunk átépítése miatt a szenci nemzeti edzőközpontban játssza hazai mérkőzéseit a DAC. Abban az NTC-ben, amely a válogatott csapatok otthonaként is szolgál. A közelgő VB-selejtezőkre való felkészülés miatt a DAC-Szenice bajnoki mérkőzést már holnap, csütörtökön rendezik.
A 663 korábban lejátszott ligamérkőzésünket tekintve nem újdonság a csütörtöki időpont, bár nem is szokványos. Legutóbb 2000. májusában játszottunk ezen a napon (DAC-Szenc 2:2, góllövők Radványi 2 - Gajdoš, Piatka), eddig összesen 11 alkalommal. Jó hír a babonásoknak - az említett 11 mérkőzésből hétszer hazai győzelem született, 3 döntetlen és egy vendégsiker mellett.
Ahogy azt a táblázatunkban is látható, a legtöbbször szombaton léptünk pályára a legfelső osztályban - a mérkőzések több mint felét rendezték ezen a napon, - de meccseltünk már a hét minden napján. A föderális korszakban (1992/93-ig) vasárnap volt a hivatalos játéknap, majd az önálló szlovák liga megalakulása után (1993/94-ben) ez szombatra változott.
Ezt már olvasta?
Előkészületi mérkőzésen: DAC 1904 - Puskás Akadémia FC 2:1 (1:0)
A DAC győzelmével ért véget a szlovák és a magyar...
Edzői értékelés a Nagymihály - DAC 1904 (0:3) mérkőzés után
„Sok helyzetet alakítottunk ki, és végig, 90 percen...