Back to top

A tíz legrosszabb zene a nyolcvanas évekből

Publikálva: 2021, május 30 - 17:34
Az eddig megjelent Vikkendhouse-epizódokban a zenék legjobbjai kerültek bemutatásra. Hatalmas kedvencek, eposzok, örökzöld zenék szóltak a mixekben. Ezúttal Kovács Ákos megfordította az egészet és bemutatja a nyolcvanas évek szerinte tíz legrosszabb zenéjét.
A tíz legrosszabb zene a nyolcvanas évekből

Egy: Lionel Richie – Say You Say Me / 1985

A régi kultúrházas diszkók éjfélje, amikor a Cotton Eye Joe-s izzadt veretésből kötelező lassúzós lötyögéssé változott a tánc.

Kettő: Milli Vanilli – Girl You Know It’s True / 1989

Ezt a számot már hallottuk annyiszor, hogy hacsak megpillantjuk a címét, már jár is a fejünkben a dallam, ami sokáig bent is marad. Egyébként kavicsgödrös, Favorit hátuljából, subwoofer ágyon érlelt strandzene.

Három: Alphaville – Big in Japan /1984

Az Alphaville – Forever Young c. száma úgy, ahogy elmegy. No de a már ezerszer túljátszott Big In Japan inkább a “cheesy” kategóriába esik. Ha keresgélsz a rádióállomások közt, a hangolások súgása közt mindig szól valahol egy Big in Japan. Bár a Bikicsunájjal Szarka László dobott rá egy kis faceliftet, azóta legalább már mi is úgy énekeljük.  Ez a dal szerintem jogosan jutott be a legrosszabb dalok listájára.

Négy: Rick Astley – Never Gonna Give You Up / 1987

Az lehet, hogy Rick Astleynek van sok jó zenéje, de mi azokat nem ismerjük. A Never Gonnát mind fújjuk, de valljuk be, nem akarnánk nyitótánchoz az esküvőnkön. A Rolling Stones magazin után én is bátran állíthatom, hogy az egyik legrosszabb dal a világon.

Öt: Baltimora – Tarzan Boy / 1985

Az összes 80-as évek  Sparta Praha hokimeccsének gólzenéje, a búcsúk, vásárok, és minden egyéb hangos és kolbászevős rendezvény himnusza, sok helyen egészen máig. Ez a dal Tarzan kiáltásán keresztül erőt sugall belénk, hogy bátrabban üljünk fel a hattyúra, vagy a hullámvasútra.

Hat: Modern Talking – You’re My Heart, You’re My Soul / 1985

A “Yomahaa”  a kilencvenes évek közepéig uralkodott a tunningautók hangrendszerében, a pincés, csókolózós házibulik kazettásmagnóiban maxra tekerve. Bárcsak létezne egy számláló, ami megmutatja, hányszor hallottam már életemben…

Hét: Sabrina Salerno – Boys / 1987

Igen, Sabrina. Ez a dal két pálmát is visz. A legrosszabb zene és hozzá a legrosszabb klip. Ajánlom mindenkinek, hogy tekintse meg. Ez már trash műfaj, de mégis a listára került.

Nyolc: Bonanza Banzai – Induljon a banzáj! / 1989

Kovács Ákosként egyébként is nehéz volt tini-táborokba járni, ahol mindenki erős bonanzás volt. Volt idő, mikor ezen a számon kívül nem szólt más. Egész héten. Javítsatok ki, ha máshogy látjátok, de nálam ez bizony a listára került.

Kilenc: Zoltán Erika – Túl szexi / 1988

Nálam ez szintén az a fajta zene, hogyha akár egy fragmensét is meghallom, szüntelenül megy tovább a fejemben.

“Hé, szexi lány,

miért mondjátok nekem, nem vagyok én ilyen!

Túl szexi lány,

bár a szívem ragyog, hétköznapi vagyok!”

Tíz: Soltész Rezső – Szóljon hangosan az ének / 1982

A lagziban vonatozások, szalagavatók, ötvenes szülinapok és tábortűz melletti éneklések esszenciális eleme, nem vitatom, de nálam nem a “bejövős” slágerzene. Sőt!

 

Klikkout, Kovács Ákos

Ezt már olvasta?

Címkék: Klikkout