A dunaszerdahelyi Henrich Maťo akkoriban profi katonaként dolgozott és “kollégák” lettünk. Egy csodálatos – és ahogy a cím is mondja – rendkívül muzikális emberként ismertem meg. A szigorú, folyton menetelős és percre pontos rezsim hidegségét Heňo és a gitárja oldotta fel. Azóta is nagy csodálója vagyok, és hatalmas örömömre szolgál, hogy a mai epizód főszereplőjeként mutathatom be.
A nevem Henrich Maťo. 48 éves „fiatalember” vagyok, nős és kétgyermekes apa. Sok barátom koravénnek hívott mindig, mert a személyiségem alapvetően komoly, de tudok nagyon vidám és bohóc is lenni. Bár nem vagyok profi zenész, sokan hívnak unplugged zenei estéket játszani. Leginkább vendéglőkben, teraszokon, különböző ünnepségeken játszom. Szeretem a zenét, és szeretem az embereket is. Imádom látni, hogy az emberek egy nehéz nap után kellemesen kikapcsolódva lazulnak a zenémre. Az egy nagyon jó érzés. Imádom megénekeltetni őket, és persze a taps sem tölt el rossz érzéssel.
Gyermekkorodból emlékszel, milyen zenék vettek körül?
Leginkább édesapám szalagos magnójára emlékszem, és az LGT-dalokra, amiket nagyon szeretett. Nálunk gyakran szólt a rádió. Gyermekként leginkább magyar zenét hallgattam, de persze nem volt valami kifejlesztett hallásom. Emlékszem, mikor az osztrák TV-n hallottam a Brother In Arms c. dalt Mark Knopflertől, egyszerűen nem értettem, mit szeretnek benne az emberek. Mára már egy gyönyörű dalnak tartom.
Tiniként milyen irányzatok voltak rád hatással?
Mivel én már 14 éves koromban katonasuliba keveredtem, leginkább az orosz katonai zene gyakorolt rám hatást menetelés közben. Tiniként főleg Depeche Mode-ot hallgattam. Más volt, mint a többi, valami újat hozott a világba. Biztosan azért szerettem meg én is.
Ekkor határoztál úgy, hogy te is hangszert ragadsz? Mi, vagy ki inspirált erre a leginkább?
Nálam ez teljesen véletlenül alakult így. A katonasuli kemény volt akkor nagyon. Hétvégenként volt pár óra szabadunk, és az egyik barátom hozott gitárt. Sokszor csak úgy hevert a sarokban, de én egyszer ránéztem, és megfogtam.
Attól a pillanattól már sosem tettem le igazán.
Kovács Ákos írását médiaszolgáltató partnerünk, a Klikkout oldalán olvashatják.
Ezt már olvasta?
2025-ben is keresik a felvidéki magyar női példaképeket
A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás tizedik...
