Maga a klub baráti kapcsolatokra épülő közösségként definiálja magát, ahol a cél az önzetlen, humanizmuson alapuló segítőkészség, mondta el Viola Róbert. Nagy László, aki meghonosította a nemzetközi szervezetet Dunaszerdahelyen, hozzátette, hogy a klubba nem lehet kívülről belépni, hanem meghívás által lehet annak tagjává válni, két tag ajánlásával, majd a klub tagjainak az egyöntetű, igenlő szavazata mellett. Emellett a klubba, ahogy megfogalmazták, „magas etikai alapelvek” mentén választják be a leendő tagokat.
Viola Róbert szeretné, ha kicsit többet tudna magáról a klubbról a közvélemény, amely hivatalosan tíz éve lett a 35 ezer klubot tömörítő nemzetközi szövetség tagja, de már az előző évben is működtek, mindösszesen tíz alapító taggal indulva.
Elmondta, hogy a helyi klub tagjainak a sorában több professzió is képviselteti magát, bár a dunaszerdahelyi klub leginkább vállalkozókat kapcsol össze baráti társasággá. Maga a „rotarys év” július 1-jével, „félévkor” indul, s rendszeres heti találkozóikat a Therma Hotelben tartják, s baráti társaságként igyekeznek egymást, illetve egymás üzleti tevékenységét is segíteni. Huszonegy fős társaságuk most bővült egy fővel.
Az elmúlt tíz év során már több olyan tevékenység, közösségépítő esemény is kialakult, amely „megtölti” a „rotarys évet”. Elegáns, újévi bálukat, a rotarys partit Kisudvarnokban szervezik meg, s érdekessége, hogy mindent maguk csinálnak. Három tagjuk főz, a klubtagok díszítik a termet, de maguk is szolgálnak fel a százhúsz fős partyn. A bál nyeresége leginkább jótékony akciót szolgál aztán.
Tavasszal bicikli túrát szerveznek, Győr úticéllal, ahol a tagok és a baráti társaság áprilisban útra kelnek kerékpárokkal. Pár napja a győri klub által szervezett fröccsfesztbe kapcsolódtak be, ahol a Dunakapu téren árultak három napon át.
A fröccsnapok bevételéből a Kazinczy Ferenc Szép Magyar Beszéd versenyt, illetve a dunaszerdahelyi Sportolj velünk – Športuj s nami klubot támogatják. Helyi bort vittek, bekeverni fröccsbe, s a klub tagjai szolgáltak fel. Mint elmondták, jó csapatban, jó barátok között vannak, hozzáteszik a munkájukat, a szervezést, s így lesz egésszé a jótékonysági esemény.
Minden évben száz résztvevővel szerveznek csónaktúrát is, ami ismét csak kedvelt „sportos esemény és kikapcsolódás” is mind a tagoknak, mind a szélesebb baráti közönségnek.
Az évet pedig a klub karácsonyi jótékonysági gyűjtése zárja, ahol a rászoruló családok számára tartanak gyűjtést helyi élelmiszerüzletekben. Ezáltal évente 40–45 rászoruló családot segítenek. De az évek során támogatták már többek között a helyi sakklubbot, a Csallóközi Múzeumot, az apácaszakállasi kastélyban működő, mentálisan sérült gyerekek szociális otthonát is.
A cél a közösségi együttléten túl ez a fajta segítségnyújtás is, ahol odafigyelve, de mégis „szórakozva segítenek”, s egy élhetőbb világ megteremtése, ahol az emberek tisztelik és becsülik egymást, zárta Viola Róbert.
(dszi)
Ezt már olvasta?
Peruban és a Coropuna csúcsán jártunk a VándorLáss-esten
Aki ismeri a VándorLáss-esteket, a VándorLáss csapatát,...