A verseny október 3-án kezdődött, az FCC Environment értékes díjakkal igyekezett motiválni az iskolákat azzal a céllal, hogy október 14-ig a lehető legnagyobb papírmennyiséget gyűjtsék össze.
A népszerűsítő rendezvény során rekordmennyiségű papír gyűlt össze, majdnem száz tonna, összesen 93 585 kilogramm. A verseny abszolút győztese a Vámbéry Ármin Alapiskola összesen 39 590 kilogramm összegyűjtött papírral, amely az egy tanulóra eső, leadott papírmennyiség tekintetében is verhetetlen eredmény volt, így az iskola összesen 2000,- euró értékű tárgyi ajándékkal gazdagodhat, valamint az FCC Environment modern, ausztriai hulladékfeldolgozójába mindkét busznyi tanuló is ebből az oktatási intézményből kerül ki. A második helyezett 19 835 kilogrammal a Jilemnický utcai alapiskola, a harmadik a Szabó Gyula Alapiskola lett 17 180 kilogrammal.
Az eredményhirdetésre kedden került sor a Városháza üléstermében, ahol Hájos Zoltán díjazta a győztest, Ester Mérai, az FCC Enviroment és Néveri Varagya Szilvia, az aPRimage képviselőinek társaságában. Az iskolák természetesen a gyűjtött papírmennyiségért járó összeget is megkapják.
Ezt már olvasta?
Polgári est Esterházy János tiszteletére
A Pázmaneum Társulás és a Csallóközi Múzeum tisztelettel...