Back to top

Tíz csapat versengett a Vámbéry Ármin Földrajzversenyen

Publikálva: 2022, március 28 - 21:52
Az elmúlt hetekben Dunaszerdahely kulturális és tudományos élete lázban égett, ugyanis a város már 22. alkalommal adott otthont a Vámbéry Napoknak. A kétnapos rendezvény második napján, 2022. március 25-én zajlott a Vámbéry Ármin Földrajzverseny országos fordulója. A döntőre a levelező fordulók során a legjobbnak bizonyult 10 háromfős csapat kapott meghívást.
Tíz csapat versengett a Vámbéry Ármin Földrajzversenyen

Az idei évben – két év után – ismét sikerült jelenléti formában lebonyolítani az országos megmérettetést, melynek helyszíne a Csallóközi Múzeum galériaterme volt, a szervezési feladatokat pedig a Vámbéry Polgári Társulás és a Katedra Polgári Társulás vállalta.

A döntő témái között Vámbéry Polgári Társulás és Ármin életrajza, keleti utazásai, publicisztikája, az általa érintett keleti térségek földrajza és a történelmi Magyarország egyik elszakadt területe, Kárpátalja kapott helyet. Teszt, vaktérkép, kakukktojás, Vámbéry-művek címeinek összeállítása várta a versenyző csapatokat. Mind a tíz csapat erőn felül teljesített, komoly tudásról és tájékozottságról tettek tanúbizonyságot. Hat feladat sikeres megoldása után alakult ki a döntő végeredménye.

A versenyfeladatok megoldása után egy rövid tárlatvezetésen vettek részt a csapatok és felkészítőik a Csallóközi Múzeumban, Nagy Iván igazgató úr vezetésével. A verseny keretén belül sor került VVámbéry Ármin mellszobrának koszorúzására is a Vámbéry téren, ahol a résztvevők egy főhajtással tiszteletüket fejezhették ki a neves keletkutató emléke előtt. A koszorúzás után került sor a verseny végső kiértékelésére, melyen Fibi Sándor, a zsűri elnöke, Németh Klára, földrajz szakos tanárnő és Domonkos Tímea, a verseny moderátora, a Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatóhelyettese is köszönetét fejezte ki a felkészítőknek és a versenyző tanulóknak.

Minden versenyző csapatnak gratulálok a teljesítményhez, köszönettel tartozom a csapattagok és a felkészítők munkájáért, hogy évről évre ilyen lelkesen, alaposan, kitartóan dolgoznak. Nagy örömömre szolgált, hogy idén ismét személyesen találkozhattunk. Bízva a jövő évi viszontlátásban kívánok minden versenyzőnek további sikeres tanévet, a felkészítőknek pedig eredményes munkát a további versenyekhez és mindennapokhoz, valamint szeretettel várom a következő évben a versenybe való nevezésüket.

Tóth Tibor versenyszervező

Ezt már olvasta?

Címkék: Vámbéry-napok
Cookies