A Ligás Klubok Uniója nyilvánosságra hozta a Fortuna liga 20.-24. fordulójának hivatalos menetrendjét. A honi élvonalbeli bajnokságot tavasszal is három tévétársaság közvetíti - a közszolgálati RTVS mellett a 213 TV és a TV Dajto. Minden fordulóból tehát továbbra is három mérkőzés kerül a képernyőkre.
A DAC első öt tavaszi bajnokijából hármat rendeznek tv-kamerák előtt. Mindjárt az elsőt, amelyen február 18-án a Zólyombrézó otthonában lépünk pályára, az RTVS közvetíti, szintúgy a 23. fordulóban játszott DAC-Zsolna párharcot. Ennek a két párharcnak az időpontja változatlanul szombat, előbbi 17:00-kor, utóbbi 16:30-kor kezdődik. Ezt követően a 24. fordulóban is tévés meccset játszunk, a DAC-Nagyszombat rangadót a Dajto sugározza élőben a DAC Arénából. A derbi ez miatt vasárnap, március 19-én lesz, a kezdési időpont 15:20.
A tévés meccseket villanyfénynél, a többit délután, természetes fénynél rendezik. Közben kupamérkőzés is vár a csapatra, március 7-én, kedden a Slovnaft Cup negyeddöntőjében a második ligás Poprádot fogadjuk a DAC Arénában. Ennek a találkozónak a kezdési időpontja még nyitott.
A DAC tétmérkőzései februárban és márciusban:
2017.02.18., szombat, 17.00: Podbrezová-DAC (Fortuna Liga 20. forduló, az RTVS élőben közvetíti)
2017.02.25., szombat, 14.00: DAC-Prešov (Fortuna Liga 21. forduló)
2017.03.04., szombat, 14.00: DAC-Ružomberok (Fortuna Liga 22. forduló)
2017.03.07., kedd, ??.??: DAC-Poprad (Slovnaft Cup negyeddöntő)
2017.03.11., szombat, 16.30: DAC-Žilina (Fortuna Liga 23. forduló, az RTVS élőben közvetíti)
2017.03.19., vasárnap, 15.20: DAC-Trnava (Fortuna Liga 24. forduló, a TV Dajto élőben közvetíti)
Forrás: fcdac.sk