
A két település 2017 óta ápol baráti kapcsolatot, amelyet most testvérvárosi rangra emeltek: előbb Zalaegerszegen, majd a Csallóközi Vásár idején Dunaszerdahelyen. Az idei évben mindkét város képviselő-testülete egyhangúlag jóváhagyta, hogy a régóta fennálló partnerséget hivatalos testvérvárosi együttműködéssé nyilvánítsák, és a szerződés aláírására a polgármestereket hatalmazták fel.
A megállapodás célja a baráti és hivatalos kapcsolatok elmélyítése, valamint a közös jövő alapjainak lefektetése. A két város a kulturális és sportprogramok mellett a gazdasági, beruházási és közösségi területeken is bővülő együttműködési lehetőségeket lát.
Hájos Zoltán, Dunaszerdahely, valamint Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere egyaránt hangsúlyozta: az elmúlt évek igazolták az együttműködés jelentőségét mindkét település számára, és most új fejezet kezdődik közös történetükben.
Az ünnepi rendezvényt Csonka Sára, a Vámbéry Ármin Alapiskola ötödik osztályos tanulója tette még emlékezetesebbé. Sára egészen kis kora óta különleges vonzalmat érez a népmesék és a hagyományos kultúra iránt – ezek hallgatása számára örömforrás, amelyből természetesen nőtt ki a mesemondás iránti szeretete. A népdalokat is örömmel énekli, és hároméves kora óta a Csallóközi Táncegyüttes gyermekcsoportjának tagja.
A két város közötti megállapodást már szeptember 5-én, Zalaegerszegen is aláírta Hájos Zoltán és Balaicz Zoltán. A magyarországi település immár Dunaszerdahely tizedik testvérvárosa.
Ezt már olvasta?

Rangos elismeréseket kapott a Thermal Hotel Campino
A dunaszerdahelyi Thermalpark területén működő Thermal...