Június 26–30. között szervezték meg az Udvarhelyi Napokat Székelyudvarhelyen, amelyen városunk alpolgármestere, Karaffa Attila vett részt. A hivatalos programok mellett lehetőség adódott a többi testvértelepülés küldöttségével is szakmai megbeszélést folytatni. A vendéglátók a küldöttségeket elvitték a székelyek szent hegyére, a Madarasi Hargitára is, ahol Karaffa Attila Dunaszerdahely feliratú szalagot kötött fel a feszületre.
Szeptember legelején Jindřichův Hradecbe látogatott el Dunaszerdahely képviseletében dr. Puha György alpolgármester és dr. Horony Ákos, Szlovákia kisebbségi kormánybiztosa, testvértelepülésünk polgármesterének, Michal Kozárnak a meghívására. A baráti hangulatú találkozást színvonalas, élménydús kultúrműsor keretezte, ahol az esti fogadáson dr. Baranyi Andrással, Magyarország csehországi nagykövetével is találkoztak és egyeztettek delegációnk tagjai.
Tíz országból tizenhat küldöttség érkezett Zalaegerszegre a Vadpörkölt- és Borfesztiválra szeptember elején, köztük Dunaszerdahely képviselete. A zalai városba Karaffa Attila alpolgármester látogatott el és vett részt a rendezvényen. „A barátság mellett összekötnek minket az örök európai értékek, egymás kölcsönös tisztelete és a jövő közös építése iránti elkötelezettség” – hangzott el Balaicz Zoltán polgármester beszédében. Az ünnepi találkozón felszólalásában Karaffa Attila átadta a dunaszerdahelyiek üdvözletét, illetve azt a térképet, amelyen már az elnevezett Zalaegerszegi utca is látható.
A zentai csata 327-ig évfordulójáról emlékeztek meg Szerbiában, a vajdasági Zentán, ahol dr. Hájos Zoltán polgármester vett részt a zentai csata emlékhelyén az emlékharang megkongatásánál, a koszorúzáson és az azt követő községi képviselő-testületi díszülésén.
(dszi)
Ezt már olvasta?
Csallóközi Múzeum: Hat évtizede a régió és a közösség szolgálatában
Csütörtökön, október 10-én megalapítása 60. évfordulója...
Karaffa Attila: „Szükségünk van Hősökre, példaképekre”
Az alábbiakban Karaffa Attila alpolgármester október 6-ai...