A szervezőktől megtudtuk, négy nappal a finálé előtt már alig van forgalomban néhány jegy, ugyanis csak az első napon már 300-at vásároltak az érdeklődtek. Nem is csoda: a 14 gyönyörű lány igazán érdekes programot kínál, s nem csak ők, hiszen többek közt a Rising Star nagy felfedezettje, Fehérvári Gábor Alfréd vagy a helyi popzenekar, az egyre népszerűbb Arizóna is fellép vasárnap.
A döntős lányok is keményen készülnek a nagymegyeri Hotel Orchideában, napi hat órában edznek, tanulják a koreográfiát, de az étkezésre is különösen nagy figyelmet fordítanak a szervezők, ezért leginkább saláta és csirke van a versenyzők étlapján.
Mint ismeretes, a felvidéki döntőt a többi határon túli közösségekben hasonlók követik (a kárpátaljai lányok a felvidékiekkel együtt versenyeznek), amelynek legjobbjai a kárpát-medencei döntőbe kerülnek. Ezt 2016 októberében rendezik, és a három legsikeresebb felvidéki lány is részt vesz majd rajta. A legjobbakra egyébként nem csak ez az összmagyar megmérettetés vár, hanem komoly nemzetközi versenyeken való részvétel is, a győztes például a Miss Intercontinentalon méretheti meg magát más országok szépségeivel. Emellett pedig a Kárpátok Szépe lányai értékes nyereményekkel is gazdagodnak.
A portálunkon olvasható, lányokat bemutató sorozatunk egyébként vasárnapig tart – a lányokat itt tekinthetik meg.
Ezt már olvasta?
![Dunaszerdahelyről közvetített a Kossuth Rádió](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/24/452279754_1016911516498463_5200463012525355215_n.jpg?itok=5uV0_m32)
Dunaszerdahelyről közvetített a Kossuth Rádió
Július 20-án városunkból sugárzott adást a Kossuth Rádió...
![Ledőlt a Kálvária főkeresztjének a teteje](https://dunaszerdahelyi.sk/files/styles/90x65/public/images/article/2024/j%C3%BAl/15/20240715_1249310.jpg?itok=UOhQ3nT7)
Ledőlt a Kálvária főkeresztjének a teteje
Hétvégén ledőlt a kisudvarnoki úti köztemetőben található...