Back to top

Teltház előtt ünnepelt a Szent György Kórus - Videóval

Publikálva: 2021, október 4 - 17:28
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte a dunaszerdahelyi Szent György Kórus szombaton, a Csaplár Benedek VMK-ban. Vendégeikkel, a Marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusával, valamint a somorjai Harmonia Classica kamarazenekarral együtt hatalmas sikert arattak.
Teltház előtt ünnepelt a Szent György Kórus - Videóval

Az ünnepi műsor bevezetőjében a Szent György Kórus az Ima című szerzeménnyel köszöntötte a közönséget, majd átadta a színpadot vendégeinek.

Molnár László, az est műsorvezetője elmondta, a Marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa a mostani előadásával viszonozza a dunaszerdahelyi kórus két évvel ezelőtti látogatását. Az erdélyi női kamarakórus 1985-ben alakult. Eredetileg vegyeskar volt, majd 1989-ben alakult át női karrá. Repertoárjuk a gregoriántól a kortárs zeneművekig terjed. Sikó Szidónia, a kórus egykori tagja 2000-től vette át a kar vezetést.

Az est másik vendége, a somorjai Harmonia Classica kamarazenekar a somorjai művészeti alapiskolában kezdte működését, tagjai mindannyian diákjai voltak az iskolának. A kamarazenekar 2008-tól, Hegyi Brigitta vezetésével önállóan kezdett működni. Céljuk a klasszikus zene széleskörű megkedveltetése.

A műsor második részében az ünnepelt, a 2001-ben, a dunaszerdahelyi katolikus plébánia mellett alakult Szent György Kórus adott felejthetetlen koncertet. A kórus hangzását Tóth Sára, Bazsó Horváth Zsuzsanna és Kocsis Anna fuvolajátékukkal, valamint a Harmonia Classica kamarazenekar egészítették ki.

Kiss Róbert, a Nagyszombati Egyházmegye helynöke rövid köszöntőjében, a múltat felidézve emlékezett a kezdetekre, amikor megismerte a kórus máig élénken dolgozó motorját, Érsek Rezsit. Gratulált a szervezőknek, a vezetőknek, hiszen a kórus megalakulása óta gazdagítja nemcsak a templom, hanem a város kulturális életét is. Azt kívánta, hogy a kialakult szeretetközösséget továbbra is ápolják, annak lelki adománya sokáig éltesse a csoportot, hogy munkájukkal még sok-sok hallgatót örvendeztethessenek meg.

Hájos Zoltán, városunk polgármestere szintén köszöntötte a jubiláló kórust. Az ünneplő közönségnek elmondta, az idén a kórusnak ítélt polgármesteri díj elismeri eddigi munkájukat, ugyanakkor biztatást nyújt, hogy az eddigi sikersorozatuk még sokáig megmaradjon. Hozzátette, az önkormányzat, ahogy eddig is, a jövőben is támogatni kívánja a fellépéseikkel a város hírnevét öregbítő kórust. Karaffa Attila alpolgármesterrel együtt adták át a kórus karnagyainak, Érsek Rezsőnek és Kollár Katalinnak az önkormányzat ajándékát, további jó munkát és sok sikert kívánva.

Az ünnepi műsor közönsége álló vastapssal köszönte meg a csodás estét, mellyel a koncert előadói kápráztatták el őket.

A jubileumi koncerten készült felvételeinken Képgalériánkban tekinthetik meg, alább pedig egy rövid részletet a felejthetetlen estből.

Szöveg és kép: -rovin-

Ezt már olvasta?

Cookies