A Katedra Alapítvány és Katedra Társaság huszonötödik, jubileumi Katedra Napja ezúttal a sajátos nevelési igényekről szólt – a téma köré épülő előadások több szempontból próbálták megközelíteni napjaink iskolájának egyik fontos kérdéskörét.
A napot Pintes Gábor, a Katedra Társaság elnöke nyitotta meg köszöntőjével, majd Fáyné dr. Dombi Alice Dilemmák a tehetségről – a tehetséggondozás színterei, illetve Soós Katalin mestertanár Új kihívások és módszerek a pedagógiában – másságtolerancia című előadását hallgathatták meg az érdeklődő pedagógusok, melyet aztán szakmai vita követett.
Délután Krippel Éva a tanulási zavarokról tartott érdekes beszámolót, pedagógiai és lélektani összefüggéseket vizsgálva, és Forró Zsuzsanna Sajátos nevelési igény – gyakorlati megközelítés (a tanuló, szülő és iskola szempontjából) című referátumát vitatták meg szakmai szemmel a megjelentek.
A nap végén Hodossy Gyula, a Katedra Alapítvány igazgatója átadta a 2016-os Katedra-díjat, illetve értékelte a Katedra-pályázatokat. Az idei Katedra-díjat dr. Sándor Anna Phd. nyelvésznek, a nyitrai Konstantín Filozófus Egyetem docensének ítélték oda.
Sándor Anna 1974-ben végzett a pozsonyi Comenius Egyetem magyar–latin szakán, illetve 1983-ban történelem szakos tanári oklevelet szerzett. 1974-1985 között gimnáziumi tanár, majd 1990-től oktató a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán (ma Konstantín Filozófus Egyetem) Magyar Nyelv és Irodalom tanszékén. 1986-ban kisdoktori, 2000-ben az ELTÉ-n magyar nyelvészetből PhD fokozatot szerzett. Ugyanott habilitált magyar nyelvészetből 2005-ben.
2001-2014 között a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője. Tudományos tevékenysége elsősorban a nyelvjáráskutatásra, nyelvföldrajzi kérdésekre és a szociolingvisztikára irányul. Néhány publikációja a névtan, fordítástudomány és az anyanyelvi oktatás kérdéseit is érinti.
A Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja.
Ezt már olvasta?
Sok sikert és boldog születésnapot, Szabó Gyula Alapiskola
Pénteken, december 6-án a Szabó Gyula Alapiskola...
Nemzetközi projektben vett részt a Szabó Gyula Alapiskola
A Tandem nonprofit szervezeten keresztül a...