Back to top

Tegnap.ma kortárs irodalmi videóenciklopédia Dunaszerdahelyen

Publikálva: 2023, március 20 - 12:53
Újabb Vámbéry Irodalmi Estre került sor március 17-én a Csallóközi Könyvtárban. Ezúttal a tegnap.ma irodalmi portált mutatta be a két alapító, Döme Barbara, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztő-helyettese és Király Farkas, az Országút magazin főszerkesztő-helyettese. Beszélgetőtársuk Szabó Manyi, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának megbízott titkára volt.
Tegnap.ma kortárs irodalmi videóenciklopédia Dunaszerdahelyen

A Vámbéry Irodalmi Estek nagy múltra tekinthetnek vissza, idén immár 25 éve, hogy az első ilyen estet rendezték. Azóta több száz Vámbéry Irodalmi Esten vehetett részt a nagyérdemű, 2023-ban pedig már bemutatásra került a felvidéki magyar fiatalok Szélvész című antológiája a határon túli magyar fiatal írók Csikófogat című kötetével együtt, valamint Szabó Zoltán Attila író, rendező mutatta be a Nyugat Plusz Extra antológiát.

tegnap.ma kortárs irodalmi videóenciklopédia egy évvel ezelőtt indult el útján, abból a célból, hogy minél többen megismerjék a kortárs magyar irodalmat és a kortárs magyar írókat, szerzőket.

A két alapító arról az oldalról közelítette meg a témát, hogy a fiatalok egyre kevesebbet olvasnak, viszont a rövid videóknak nagy sikere van a köreikben. Ezért kortárs szerzőket arra kérnek, hogy olvassák fel saját műveiket, ezeket rövid videókban rögzítik, amelyek aztán megtalálhatók a tegnap.ma portálon.

„Azt gondoljuk, hogy azok, akik megnézik ezeket a kisvideókat, kíváncsiak lesznek majd a szerzőre, a szerző műveire, és leveszik majd önállóan is a szerző műveit a könyvespolcról.”

– mondta Döme Barbara.

A portálon szerzői felolvasásokon kívül találhatók még interjúk, riportok, könyvbemutatók és irodalmi események felvételei, az enciklopédia fül alatt pedig névmutató segít az oldalon való böngészésben.

Szlovákiai Magyar Írók Társasága

Ezt már olvasta?

Cookies