
A versenyzők Vajas József edző és asszisztense, Pálos Flórián irányításával léptek szőnyegre, és minden korosztályban szép eredményeket értek el. A fiatal sportolók nemcsak egyéniben, hanem csapatként is bizonyították felkészültségüket és küzdeni tudásukat.
Az U9-es korosztályban Szakál László aranyérmet szerzett, míg Bazsó Adrián a dobogó második fokára állhatott fel. Az U11-esek között több kiváló eredmény is született: Petöcz Denis, Horváth Damian, Nagy György, Domonkos Márk, Horváth Márton és Frolo Dominik egyaránt aranyérmet nyert, míg Kaprnay Gábor bronzérmes lett.
Az U13-as kategóriában Pongrácz Dominik és Lakatos Kevin bronzérmet szereztek, Soós Noel pedig ezüstéremmel gazdagodott.
A lányok mezőnyében is születtek szép sikerek: az U9-esek között Vargová Maya Margaréta ezüstérmes lett, az U11-eseknél Sárköziová Angelina aranyérmet szerzett, míg az U13-asoknál Bédy Rebeka állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A kiváló egyéni teljesítményeknek köszönhetően a csapatversenyben is Dunaszerdahely végzett az élen, megelőzve Nagymegyer és Szentpéter csapatait.
A fiatal birkózók teljesítménye ismét bizonyította, hogy a dunaszerdahelyi utánpótlás erős és ígéretes jövő előtt áll.
(Birkózóklub Dunaszerdahely / dszi)
Ezt már olvasta?
A Gaál Wrestling Team nyerte az U15-ös szabadfogású országos bajnokságot
Nagy sikert ért el a dunaszerdahelyi Gaál Wrestling Team...
Csernyánszky Dóra: A Valcea elleni két gólom az eddigi pályafutásom legszebb élményei közé tartozott
Fiatal kora ellenére a komáromi származású Csernyánszky...
