
A tanévet hagyományos jótékonysági koncerttel zárták, melyen Melaj Dávid csallóközi kisfiú gyógykezelésére gyűjtöttek. Az 1039,40 euró adományt a koncerten Dávid anyukája, Morovik Erika vette át. Dávidnak az iskola diákjai ajándékkal is kedveskedtek.
A koncert elején megemlékeztünk Daisyről, akiért pont egy évvel ezelőtt szólt a koncert, ám sajnos februárban jött a szomorú hír, hogy már a mennyben van.
A koncerten versek, dalok és vidám jelenet is helyet kapott. Füri Adrián saját dalát nagy tapssal jutalmazták a diákok.
Az iskola igazgatónője ünnepélyesen lezárta a tanévet, majd kiosztotta a jutalmakat azoknak a diákoknak, akik egész évben képviselték az iskolát és öregbítették hírnevét.
A jótékonysági koncerten tiszteletét tette Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere is.
Köszönet mindenkinek aki támogatta Dávidot!
Szép nyári szünetet kívánunk mindenkinek!
Klőr Levente
fotó: dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola Szabó Gyula 21
Ezt már olvasta?

Zenetagozat nyitását tervezik a Kodály Alapiskolában
Takács Iveta, július 1-től megbízott igazgatóként, január...