A koncert elején néma csendben emlékeztünk volt diáklányunk kisfiára Nagy Dominikra, akit az Úr magához szólított 10 éves korában. Dominiknak is szerveztünk több alkalommal gyûjtést az évek során. Két dallal búcsúztunk tõle. Nyugodj békében, angyalok őrizzék álmod!
A műsorban iskolánk volt és jelenlegi diákjai vidám jelenettel és dalokkal kedveskedtek diáktársaiknak, Annamáriának és családjának.
Ezt követően iskolánk igazgatónője megosztotta tanévzáró gondolatait és díjazta azokat a diákokat, akik versenyeken, iskolai rendezvényeken öregbítették iskolánk hírnevét.
Átadásra kerültek az ajándékok és az összegyűjtött pénzadomány, melyet Annamária édesanyja vett át, majd megköszönte mindenkinek a segítséget.
983,30 € gyűlt össze. Köszönet mindenkinek, aki ehhez hozzájárult.
Füri Adrián és Vida Barbara volt diákjaink is jelen voltak dalaikkal. Köszönjük!
Újra bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk összefogni és jót tenni. Élményekkel teli nyári szünetet kívánunk mindenkinek!
(klőr)
Ezt már olvasta?
Négy határon át Kárpát-medencei vetélkedő
A Vajdasági Magyar Értéktárat koordináló Vajdasági Magyar...
Tízezer külhoni családnak mondanak köszönetet a magyar iskolaválasztásért
Szeptemberben 10 000 külhoni magyar iskolakezdő...