Back to top

Szoros győzelem a Szakolca felett

Publikálva: 2016, március 2 - 19:55
Három nappal a tavaszi nyitány után újabb fordulóval jelentkezett a Fortuna Liga, a DAC ezúttal a Szakolca csapatát fogadta. A mérkőzés egyetlen találatát Sarr szerezte a 11. percben.
Szoros győzelem a Szakolca felett

A sárga-kékeknél hiányzott a sérült Szarka Ákos, aki Miava ellen bokasérültést szenvedett. A támadósorban Róbert Polievka kapott helyet, a védelem jobb oldalán pedig bemutatkozott a szerb Marko Živkovič.

A kezdettől fogva a DAC volt aktívabb, a játékosok sorra vezették a támadásokat és ennek meg is lett az eredménye. A 11. percben Polievka indult meg a bal oldalon, beadását Sarr küldte a hálóba – 1:0. Már három perc múlva jöhetett volna az egyenlítés, egy indítás után Masaryk törhetett kapura, lövése viszont a kapu fölé szállt. A 18. percben újabb szakolcai helyzet végén a hálóba került a labda, egy szöglet után Hudák fejelt, majd Masaryk talál a kapura, de a vendégek támadója lesen állt. A vezető találat után többnyire a vendégek voltak aktívabbak, főleg Masaryk okozott problémát a DAC védőinek. A 26. percben egy indítás után ismét Masaryk tört kapura, helyzetét viszont Tujvel fantasztikusan hárította. A félidő vége felé jobbára a két tizenhatos között folyt a játék, komolyabb helyzet nem alakult ki.

A második félidő első helyzete  DAC előtt adódott, az 51. percben Pačinda kapott egy remek átadást, beadása után viszont Polievka a kapu mellé lőtt. Folyamatosan próbálta támadásban maradni a DAC, a jobb oldalon Brašeň és Štepanovský összjátéka aratott sikert. A 62. percben Pačinda szöglete után Sarr fejelt a kapu mellé. A 71. percben veszélyeztettek a vendégek, Mazan beadása után Dobrotka fejelt a kapu fölé. A végére felfokozódott az izgalom, a hazaiak nem tudták megszerezni második találatukat, míg a vendégek az egyenlítésért harcoltak. Gól végül nem esett, így első tavaszi győzelmének örülhetett a DAC csapata.

FC DAC 1904 Dunaszerdahely – MFK Szakolca 1:0 (1:0)

Gólszerző: 11. Sarr

Sárga lapok: 23. Michalík, 53. Huk, 87. V. Horváth – 31. Mazan, 38. Hlavatovič, 74. Vaško

1.747 néző

DAC: Tujvel – Živkovič (57. Štepanovský), Michalík, Kwin, Davis – Brašeň, Huk (70. Horváth B.), Ljubicic, Pačinda – Sarr – Polievka (84. Asanovič)

Skalica: Krnáč – Dobrotka, Hudák, Majerník, Hlavatovič – Mazan (82. Svrček), Hillary, Hlinka, Šebesta (72. Vaško) – Jakubek (65. Ulrich), Masaryk

Forrás: sportolunk.sk

Kertész Ladislav felvétele

 

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC