Karaffa Attila, főszervezőtől érdeklődtünk a színes, ételekben, szórakozásban gazdag programról.
- Hányadik alkalommal szervezik meg a Nyárbúcsúztatót?
- 2013-ban hagyományteremtő szándékkal szervezte meg a Magyar Közösség Pártja helyi szervezete az elsőt, tehát az idén már negyedszer búcsúztatjuk a nyarat főzéssel, zenével, különféle érdekes programmal.
- A délelőtt a főzőtudomány bemutatásáról szól. Vannak már jelentkezők a gulyásfőző versenyre?
- Igen, már most közel tíz csapat jelentkezett, de továbbra is várjuk baráti társaságok, polgári társulások, szervezetek, köztisztviselők, vállalkozók csapatainak nevezését a 0905 826 185-ös telefonszámon, vagy akár a tűzgyújtásig, szombat reggel kilenc óráig a helyszínen, a városi szabadidőparkban. Az idei verseny a jótékonyság jegyében is zajlik, mert az elkészült ételeket rászoruló családoknak ajánlják fel a szervezők.
- Hogy alakul a délutáni program?
- Délután három órától a Seishin karateklub tart látványos bemutatót, majd zene és zene, egészen késő estig. Célunk, hogy a tehetséges amatőr zenészek lehetőséget kapjanak bemutatkozni a nagyközönségnek, illetve a hazai előadókat részesítjük előnyben, hiszen fontos a munkájuk megbecsülése. Mucska Mucsek Hajnalka, Pőthe Kimberley, Plavucha Márk, az Acoustic Harmony - Szabó Manyi, Pataky Ádám, Mezei Máté után Haizok Melinda énekel, majd Kollár Katalintól hallunk magyar nótákat és operetteket. Kiripolszky Péter koncertje után pedig Tilajčik Imi adja elő kultikussá vált dalát, Az éjszaka fényeit... Kísérőprogramokból sem lesz hiány, hiszen egészségsarok, DAC-sátor, és Histórium könyvpiac is színesíti a nyár utolsó nagy buliját.
A Nyárbúcsúztató programja:
9:00 A városi gulyásfőző verseny megnyitása, tűzgyújtás
13:00 Kiértékelés, díjak átadása
15:00 A Seishin karateklub bemutatója
16:00 Amatőr fiatal zenészek fellépése:
- Mucska Mucsek Hajnalka, Pőthe Kimberley
- Plavucha Márk
- Acoustic Harmony - Szabó Manyi, Pataky Ádám, Mezei Máté
17:30 Haizok Melinda énekel
18:00 Kollár Katalin: Magyar nóta- és operettest
19:30 Kiripolszky Péter koncertje
22:00 Tilajčik Imi: Kedvelem az éjszaka fényeit…
Ezt már olvasta?
Csallóközi Vásár – köszönet a segítőknek!
Dunaszerdahely Város Önkormányzata és a Csaplár Benedek...
Ezúttal Nagymegyerig vándoroltak Dunaszerdahelyről a Színes Ceruzák
Az idén júniusban nyílt meg a Csallóközi Színes Ceruzák,...