Back to top

Szombaton már lomtalanítottak, de folytatódik az akció

Publikálva: 2021, március 13 - 18:22
Március utolsó három szombatjára szervezte meg a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal a lomtalanítást, melynek első szakasza ma zajlott le.
Szombaton már lomtalanítottak, de folytatódik az akció

Az ütemterv szerint március 20-án és március 27-én kerül még sor a felesleges holmik begyűjtésére, a lejjebb olvasható utcarend szerint.

Az elszállítást szervező városi hivatal munkatársai arra kérik a lakosokat, hogy ne több nappal előre rakják ki a lomtalanításra szánt dolgokat, csak legkorábban egy nappal előtte, legkésőbb pedig az adott szombaton 6 óráig. Mindezt azért, hogy a lomokat illetéktelenek ne túrják szét, illetve törjék össze.

Kérik az elektronikai hulladékot külön kupacba helyezni, illetve így, elkülönítve kérik kihelyezni a bútorokat, a nagyméretű hulladékot, a háztartási textiliát vagy azt a műanyag hulladékot, amit nem lehet a sárga zsákokba rakni (ez leadható eleve a Municipal Pozsonyi úti telephelyén is). Ugyancsak elszállítják a zöldhulladékot és faágakat is.

FONTOS:

  • Az akkumulátorokat nem gyűjtik majd össze.
  • Kérik, hogy ne keverjék a lomok közé a háztartási hulladékot!
  • A használható ruhákat kérik a városszerte több helyen megtalálható textiles konténerekbe helyezni.

TILOS KITENNI:

  • autógumit,
  • építkezési hulladékot,

SZIGORÚAN TILOS KITENNI:

  • veszélyes hulladékot,
  • azbesztet.

A következő két alkalommal az alábbi utcákon gyűjtik be a lomot:

2021. március 20.
Esterházy u., Marczell Mihály u., Rényi u., Búzavirág u., Czibók u., Gesztenyesor, Borostyán u., Mikszáth Kálmán u., Fábry Zoltán u., Fényes u., Csendes u., Széchenyi u., Madách Imre u., Liszt Ferenc u., Kossuth Lajos u., Kis. u., Rövid u., Hviezdoslav u., Cukorgyári u., Október utca, Virág u., Akácfa u., Svoboda tábornok u., Štúr u., Tábor u., Ádor u., Jesenský u., Kulacs u., Komenský u., Vasút u., Nefelejcs u.

2021. március 27.
Nagyabonyi út, Szabó Gyula u., Mezei u., Sport u., Iskola u., Sikabonyi út., Ady u., Kertész u., Gálffy Ignác u., Átrium u., Kodály u., Jókai u., Amadé László u., Szent György utca, Partizán u., Erdő u., Hársfa u., Szőlőskert u., Szövetkezeti u.,  Jegenyefa u., Repülőtér u., Felső u., Gombotás u., Csigéri u., Kornfeld Ármin u., Mécs László u., Szent Erzsébet u., Kiserdő u., Világos u., Alsó u., Összekötő u., Széplak u., Fasor u., Juharfa u., Zsákutca, Csukárabony.

-rovin-, fotó: Nagy Gyula

Ezt már olvasta?

Cookies