A legjobb góllövőnk nélkül
A rájátszás első felét a bajnoki címvédő Zsolna elleni hazai találkozóval zárjuk. Ellenfelünk jelenleg két hellyel és négy ponttal van tőlünk lemaradva. A tavalyi bajnok elleni páros összecsapáson Rossi vezetőedző nem számíthat a csapat legjobb góllövőjének, Erik Pačindának a játékára, akinek a bal hátsó combizma sérült meg. A tízgólos csatársztárunk visszatérésének pontos ideje még kérdéses, de az egészségügyi stáb és maga a játékos is mindent megtesznek annak érdekében, hogy Erik legalább a szezon végén pályára tudjon még lépni. Holnap ágyékhúzódás miatt a fiatal Divković is hiányozni fog, a keret többi tagja azonban bevethető.
A csapat az említett kettős nélkül is mindent megtesz azért, hogy közelebb kerüljön az európai kupaszerepléshez. Pont a Zsolna a dobogósok legközelebbi üldözője, és bár az éllovas Nagyszombattal szemben 13 pont a hátrányuk – így a bajnoki címvédés nem túl reális forgatókönyv -, az Európa-ligába való bejutásról biztosan nem mondanak le könnyen. A DAC számára egy esetleges holnapi győzelem hatalmas lépést jelentene ahhoz, hogy a dobogón végezzünk és történelmet írva 25 év után ismét megmutathassuk magunkat Európában. Az egész csapat számít a 12. játékos segítségére. „Jó lenne teltház előtt játszani, hogy eggyel többen legyünk az ellenfelünknél,” jelentette ki Marco Rossi vezetőedző.
Hárompontos ajándék
A hazai mérkőzések táblázatán az első helyen áll a Zsolna, idegenben azonban ők a leggyengébbek a felső hatos közül. A rájátszásban eddig 2-1-1-es mérleggel rendelkeznek; legutóbb a Rózsahegyet győzték le idegenben 2:1-re. A „Sosonok” színeiben elsősorban a fiatal támadó, Mráz villog, aki a múlt héten is kétszer köszönt be a rózsahegyieknek, így mindössze egy találat választja már csak el a trencséniek egykori gólvágójától, Rangelo Jangától, aki még annak ellenére is vezeti a Fortuna Liga góllövőlistáját, hogy a téli szünetben a belga Gent együtteséhez igazolt. Így Mráz a legnagyobb esélyes arra, hogy elhódítsa az élvonal gólkirályi címét.
A Zsolna elleni párharcok Lukáš Čmelík számára mindig egy picit mások, hiszen a 22. születésnapját ma ünneplő labdarúgó a sárga-zöldek neveltje. „Bár igyekszem a nevelőklubom elleni mérkőzésekre úgy tekinteni, mint a többire, ez nem igazán sikerül. Az ott eltöltött tizenkét évet nem lehet csak úgy elfelejteni,” mondta a mai ünnepelt, aki múlt héten öt sárga lapja miatt nem léphetett pályára Trencsénben, és a születésnapja alkalmából egyetlen dolgot kér: „Győzelmet! Abszolút nem fontos, hogy én, vagy más csapattársam talál-e be. Az a lényeg, hogy három pontot szerezzünk és ismét közelebb kerüljünk álmunkhoz, az Európa-ligához. Nagyon fontos lenne holnap győzni.”
Történelem
1985 szeptemberében épp a Zsolna ellen szereztük az első élvonalbeli sikerünket és gólunkat. A két csapat eddigi legutolsó dunaszerdahelyi összecsapása is emlékezetes maradt, amelyen 4:2-es győzelmet arattunk. Az észak-szlovákiai visszavágón gólnélküli döntetlen született, ami azt jelenti, hogy a szezon eddigi részében pozitív mérleggel rendelkezünk Guľa vezetőedző tanítványai ellen. Bízzunk benne, hogy holnap még szebbé tesszük ezt, amivel egy jelentős lépést tennénk a nagy európai álom beteljesítésének irányába!
Táblázatok (a rájátszás 4. fordulója után):
Teljes:
2. DAC 26 13-9-4 36:23, 48 bodov
4. Žilina 25 11-6-8 61:37, 39 bodov
Hazai pálya:
4. DAC 13 7-5-1 19:9, 26 bodov
6. Žilina 13 10-1-2 32:14, 31 bodov
Idegenben:
3. DAC 13 6-4-3 17:14, 22 bodov
6. Žilina 13 4-1-8 15:27, 13 bodov
Rájátszás - felsőház:
1. DAC 4 3-0-1 7:3, 9 bodov
3. Žilina 4 2-1-1 5:6, 7 bodov
Élvonalbeli mérleg:
DAC: 23. idény, 713 mérkőzés: 233-180-300, gólarány 810:1027
Žilina: 55. idény, 1616 mérkőzés: 678-362-576, gólarány 2482:2215
Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 44 13-15-16, gólarány 44:65
Stadionunkban: 23 11-6-6, 29:28
A Fortuna Liga rájátszásának 5. (összesítve a 27.) fordulója:
BAJNOKI CÍMÉRT - FELSŐHÁZ
Szombat, 2018. április 14., 15.00: Slovan-Trenčín, 17.00: DAC-Žilina
Vasárnap, 2018. április 15., 14.45: Trnava-Ružomberok
KIESÉS ELLEN - ALSÓHÁZ
Szombat, 2018. április 14., 17:00 ó: Nitra-Prešov, Podbrezová-Senica, Michalovce-Zlaté Moravce
Ezt már olvasta?
A 2024-es őszi idény számokban: táblázatok
A kerek 30. élvonalbeli őszét a negyedik helyen zárta a...