Back to top

Szociális csomag a kormánytól?

Publikálva: 2016, december 15 - 11:39
A kormány 2017-re tervezett intézkedései között szerepel a minimálbér, az anyasági szabadság ideje alatt járó szociális támogatás emelése, az öregségi nyugdíjak átszámolása és a gondozási járulékok emelése, a foglalkoztatási törvény módosítása, melyek végrehajtásáért Ján Richter szociális és családügyi miniszter felel majd.

A december 14-én tartott sajtótájékoztatóján Robert Fico elmondta: „Azt várjuk a miniszter úrtól, hogy már 2017. januárban elkezdi az intenzív egyeztetéseket a munkáltatókkal és munkavállalókkal a minimálbér módosításáról" - adja hírül a gazdasag.sk.

Megjegyezte: az eredeti tervek szerint már 2020-ban a minimálbérnek 500 euró felé kell emelkednie. „Mivel a gazdaság nagyon jó kondícióban van, folyamatosan szorgalmaznunk kell a bérek emelését hazánkban, elvárom a tárcavezetőjétől, hogy dinamizálni fogja az emelkedést a kitűzött célunk mihamarabbi elérésének érdekében" – szögezte le a kormányfő. A foglalkoztatási törvényt és a szociális szükséghelyzetről szóló törvényt is szigorítanák 2017-ben. „Nagyon világosan meg akarjuk különböztetni a dolgozni akarókat és a munkakerülőket" – emelte ki Fico.

A különbség a dolgozó és a segélyezet személy között nagyon markáns lesz figyelmeztetett Fico. „Minél hamarabb le kell bonyolítanunk az ezzel kapcsolatos viszonylag kemény jogalkotást"- szögezte le a kormányfő.

A foglalkoztatási törvény már jövő év májusában módosulni fog, ezt már jóvá is hagyták a háromoldalú tanács egyeztetésén, és tervezet rövidesen a kormány elé kerül majd.

A szociális minisztérium javaslata értelmében a gyermekgondozási segély az anya bruttó fizetésének 70 százalékáról 75-re nő majd, ezzel közel annyi juttatást kap majd az édesanya az anyasági szabadság alatt, mint amennyi a korábbi nettó keresete volt a gyermekvállalás előtt – az erről szóló szabályt is gyorsított ütemben tárgyalja meg a kabinet.

A munkaügyi tárca oldani kívánja a különbséget a „régebben" nyugdíjba vonultak és a 2003. december 31-e után nyugdíjazottak juttatásai között. „Kötelességünk, hogy 2017-ben mindent megtegyünk annak érdekében, hogy ez a kérdés a 2018-as költségvetés keretében pénzügyileg is rendezve legyen" – vázolta Fico.

A tervezett szigorításokkal kapcsolatba Ján Richter elmondta, hogy a munkába állók aktuális szociális juttatásai még 12 hónapig megmaradnak. „Nem célom az álláskeresők bürokratikus törlése a nyilvántartásból, hanem a foglalkoztatás növelése" – rögzítette a tárca vezetője.

Richter teljesíthető célként értékeli azt az elképzelést, hogy az elkövetkező két évben 435 euróról 500 euróra emelkedjen a minimálbér, szerinte a mintegy 100 ezer „régebben" nyugdíjba vonult helyzete már 2018-ban rendeződhet, ami akkor átlagosan 50 eurós nyugdíjemelést jelenthet a jogosultak részére.

Forrás: gazdasag.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: gazdaság
Cookies