A megemlékezés méltóságteljes hangulatát Veronika Kelemenová, a Ladislav Dúbrava Gimnázium diákja alapozta meg szavalatával.
Az emlékünnep első szónoka, Michal Deraj megtisztelőnek tartotta, hogy a felkelés évfordulójának megemlékezésén szólhatott az egybegyűltekhez. Kiemelte: A felkelésben a szlovák mellett sok más nemzet is kivette részét.
„Fontos, hogy sose feledjük ezt a harcot, emlékezzünk azokra, akik életüket áldozták másokért, mindannyiunkért.“
Štefan Hrubý történelmi összefoglalója során elmondta: „Soha azelőtt, soha azóta nem tettünk annyit saját elhatározásból, saját erőből azért, hogy irányíthassuk saját sorsunkat. Soha nem harcoltunk ilyen erővel saját szabadságunkért.”
„Minden hazai és külföldi résztvevő előtt fejet hajtunk és csendesen emlékezzünk azokra, akik életüket áldozták.“ - zárta szavait a szónok.
Az emlékező szavak után a résztvevők elhelyezték koszorúikat a mártíremlékmű tövében, majd fejet hajtottak a hősök előtt.
A megemlékezésen részt vett többek közt Hájos Zoltán, városunk polgármestere, Nagyszombat megyei képviselő, Michal Deraj, a a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal elöljárója, Iró Tibor, a Dunaszerdahelyi Munka, Szociális- és Családügyi Hivatal igazgatója, Libuša Kľučková, az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége járási bizottságának elnöke, a dunaszerdahelyi Matica-ház igazgatónője, Štefan Hrubý, az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetségének galántai területi bizottságának alelnöke, Takács Tímea, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ igazgatónője, Lacza Ilona, a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár igazgatónője és Jana Svetlovská, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatónője is.
Szöveg és kép: -rovin-
Ezt már olvasta?
Karácsony előtti találkozó a fogyatékkal élő gyermekek családjaival
A dunaszerdahelyi nyugdíjasklubban köszöntötte szerda...