Back to top

A Szlovák Vöröskereszt dunaszerdahelyi véradóit ismerték el

Publikálva: 2024, október 25 - 07:04
A Szlovák Vöröskereszt véradói ünnepélyét rendezték meg a városházán október 24-én, ahol az Dunaszerdahely város önkormányzatának és a Szlovák Vöröskereszt helyi tagozatának vezetői a véradóknak járó Janský emlékérem egyes fokozatait adták át a legeredményesebb véradóknak.
A Szlovák Vöröskereszt dunaszerdahelyi véradóit ismerték el

„Köszönöm a Szlovák Vöröskereszt helyi tagozata elnökasszonyának, hogy Dunaszerdahelyen ma a dunaszerdahelyieknek itt a városházán adhatjuk át nemes cselekedetükért az elismerést. Bízom benne, hogy ez aztán hagyománnyá is válik”,

mondta el köszöntőjében Hájos Zoltán polgármester. 

„A köszönet, a hála és az elismerés a mai nap mondanivalója, azért, amit önök számtalanszor megtesznek, hogy elmennek vért adni, hogy hosszú éveken keresztül szükségét érzik annak, hogy segítsenek másokon. Nemes gondolat volt, amikor legelőször döntöttek arról, hogy íly módon szeretnék embertársaikat segíteni”

– tette hozzá a polgármester, aki beszédét követően MUDr. Misányik Tiborral, a Vöröskereszt Dunaszerdahelyi területi szervezetének az elnökével, a szervezet alelnökével, MUDr. Štuller Peterrel, valamint Dunaszerdahely alpolgármestereivel, Puha Györggyel és Karaffa Attilával átadták a Janský emlékérem egyes fokozatait a megjelent legeredményesebb véradóknak.

Elsőként Janský bronzemlékérmeket osztották ki azoknak a véradóknak, akik legalább tíz alkalommal adtak vért. Ők a következők voltak:

  • Pálinkás Tamás
  • Fogas Nóra 
  • Farkas Gábor 
  • Vígh Balázs 
  • Tóth Igor
  • Szaban Tibor 
  • Galántai Krisztián 
  • Soós Dionýz 
  • Bindics Adrián 
  • Sebö Ildikó 
  • Csonga  Ernest 
  • Schevela Dávid 
  • Fogas Péter
  • Alžbeta Bazsóová
  • Füssy Attila 
  • Martin Krátky
  • Gáspár Péter 
  • Ing. Róbert Malý
  • Vajda Zoltán 
  • Filip Kišš

A Janský emlékérem ezüst fokozatával, 20-szoros véradásért a következő véradókat tüntették ki:

  • Alföldy József
  • Dorota Félová 
  • Szabó Erik
  • Méhes Tamás 
  • Madarász György
  • Orbán Mária 
  • Molnár László
  • Elek Sándor 
  • Cseh Lajos
  • Bernáth Krisztína

A Janský aranyérem kitüntetést Dunaszerdahely város következő lakosai vehették át:

  • Oravecz Hedvig 
  • Misányik Éva 
  • Muzsay András 
  • Bugár Kálmán

A Janský érem gyémánt fokozatát pedig

  • Schevela Roland

vehette át a 80-szoros véradásért.

Az önkéntes véradók előtt rövid műsorral tiszteletüket fejezték még ki a Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola diákjai is. A program házigazdája Tilajcíjk Edit volt.

(nagy)

Ezt már olvasta?

Cookies