
„Trianon ne legyen bálvány, amely akadályozza a szlovákok és a magyarok kilátását a jövőbe” – nyilatkozta a szlovák külügyminiszter.
A diktátum aláírásának századik évfordulója kapcsán Korčok közölte, nagyon nyíltan beszélgettek a témáról magyar kollégájával.
„Másként látjuk ezt a történelmi eseményt, bár ugyanaz a történelem, másként éljük meg. Nem szabad, hogy megosszon minket. Ez alapján kell értelmeznünk Igor Matovič meghívását is. (...) Szerintem ez egy erős jel, ha úgy tetszik, empátia. Hasonló, amit mi Magyarországtól is várunk.”
A külügyminiszter kijelentette, Európa minden nemzetének összetett a maga története. Ami egyiknek vereség, az a másiknak magától értetődően győzelem. Ami az egyiknek trauma, az a másiknak a szabadság kezdete – közölte.
„(...) Hiszem, hogy ez a hét az empátia hete lesz!” – fogalmazott.
Ivan Korčok a nap folyamán találkozik Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével és Németh Zsolttal is, a parlament külügyi bizottságának elnökével.
ma7.sk / tasr
Ezt már olvasta?
Céljaink és lehetőségeink – jubileumi konferenciát szervez a FEMIT
Megalakulása 20. évfordulója alkalmából szakmai, egyben...
Gazdag napirenddel ülésezett az önkormányzat
Dunaszerdahely Város Képviselő-testülete 2026. március 17...